Filmkritika – Mulan (2020)

(Budaörs, 2020. szeptember 13. – Budaörsi Infó) Újabb Disney élőszereplős rajzfilm-adaptációval bővült a filmtörténelem, ez esetben az 1998-as, ősi kínai legendán alapuló Mulan kapott organikus prezentációt. A fő kérdés kétfenekű, mint a dob, ill. hogy még aktuálisabbak legyünk, két pengéjű, mint a kard: a közönség oldaláról az, hogy szeretni fogják-e, az alkotók oldaláról, hogy megéri-e?

 

 

Ha hinni lehet a közönségnek, a klasszikus Disney rajzfilmek közül talán a Mulan volt a legsikerültebb mind közül. Nagyszerű a története, jól érzékenyít egy, a nyugatitól eltérő kultúrára és egyszerre a nő társadalmi egyenlőségének hiányosságaira; de legfőképpen pedig igazán szórakoztató. A Disney klasszikusokra jellemző karakterek (kisállatok, amelyek beszélnek is és persze geg-források) és a dalbetétek végre egy valóban didaktikus, valós életre felkészítő morális tartalommal rendelkező egész estés rajfilmben nyertek értelmet. Itt a Disney-hercegnőnek nem annyi a dolga, hogy várja a herceget fehér lovon és elvágtázzanak a boldog, közös jövőbe. A Mulan különlegessége, hogy nem a Nagy Ő-t propagálja és a szerelmi atmoszférát, hanem a keletiekre jellemző család- és az államot jelképező tekintély (tkp. császár) iránti, akár önfeláldozó hűséget és az ehhez szükséges becsületet, és kvázi grátiszként megkapjuk az elnyomott nő önerőből való apoteózisát.

Vajon lehet-e felülmúlni élőszereplős alkotással az eredetit? Az évtizedek alatt kulturális gigavállalattá nőt Disney úgy gondolja, hogy sikerülni fog, mert már egy évtizede próbálkozik (az Alice Csodaországban 2010-es premierje óta) szériában a módszerrel, habár egyszer sem jött be a számítás. Talán a következővel…
– gondolhatják. Szóval ez nem az első, és nem az utolsó élőszereplős Disney remake, óvatosan bánva a kifejezéssel, hiszen már nekibuzdultak a
Kis hableány (1989) megfilmesítésével. Méghozzá különös fénytörést adva a BLM mozgalom érájában azzal a döntéssel, hogy afro-amerikai (Halle Bailey) lesz a főszereplő sellő hölgy.

A kassza sűrű csengését az a szomorú tény is nehezíti, hogy a Mulan élőszereplős filmjének bemutatóját többször is halasztani kellett, majd jött a Covid-válság idén tavasszal, és a március 9-ből végül éppen szeptember 10-re módosult a premier, éppen a vírusjárvány második hullámának kezdetén, tehát szinte esélytelen a teltházas vetítés bárhol a glóbuszon. Igaz, a Disney először a saját internetes csatornáján vetítette egy héttel a mozis bemutatás előtt, és az arról történő kritikai visszajelzésekből úgy ítélhették meg, hogy amúgy se robbantana kasszát, hát akár rácsukhatják a mozitermet is a válság okán. De miért nem lehet egyöntetű siker a 2020-as Mulan?

Roppant nehéz úgy eladni egy terméket, hogy nem tudjuk tisztán ’belőni’, milyen célcsoportnak is szánjuk a portékánkat. Mivel Kína a legnagyobb piac, egy kínai alapú történetnek evidens, hogy jól jönne az a potenciálisan több, mint egymilliárd fő, mint néző, de nem szabad kizárni a maradék földi lakosságot se az érdeklődési körből. Így egy olyan hibrid filmet sikerült létrehozni, ami kínai filmnek (mint stílus) túl nyugatos, a nyugatnak pedig túl kínais. Ezen jelző alatt azt kell érteni, hogy az alkotók átvettek több, a filmiparban főleg csak kínai filmalkotásokra jellemző elemet (wire-fu technika), de az nem dominál, nem épül be a teljes narrációba, csupán látványelemként funkcionál olykor, ami miatt inkább csak furcsává teszi a használatát, mondjuk a vízszintes falra való felfutást. Nagyon felemássá sikerült, ezért senki sem érzi magát megszólítottnak vagy kiszolgáltnak. Ez nem a klasszikus két-szék-közé-a-pad-alá szituáció, hanem a mértékarány érezhető eltévesztése. A kínai elvárásoknak megfelelően nincsenek dalbetétek a filmben, ami persze eltávolítja a megszokott Disney hagyománytól.

Azért sem tekinthető az 1998-as rajzfilm élőszereplő remake-jének, mert a történet részletein való megváltoztatásán kívül minden olyan karaktert vagy elemet kihagytak, ami miatt igazán szórakoztató volt. Nincsenek ősök szellemei, bohóckodó öl-sárkány, galibát okozó tücsök, vagy vicces nagyi, ill. rafkós bajtársak. Ezért nagyon komollyá sikerült, éppen hogy a legfiatalabbak élvezhetik a legkevésbé, tehát a családi mozizáshoz kevésbé nyújt minőségi kikapcsolódást. Az amerikai korhatár-besorolása is elég magasra sikerült (PG-13), amit eddig élőszereplős Disney alkotásnál csak a 101 kiskutyánál (1996) találhattunk. Mindezt egy igen magas költségvetésre kapjuk (kb. 290 millió USD), amit legalább háromszorosan illene visszahoznia, hogy egyáltalán nullszaldós legyen a produkció.

 

 

mulan_film_2020

 

Tehát a 2020-as Mulan nem remake, se nem adaptáció, hanem inkább inspiráció. Az eredeti kínai legenda a IV.-V. században keletkezett, mint ballada, és rengeteg változata létezik. A Disney immár két sajáttal rendelkezik, de a közös száll mindig azonos: a hazát fenyegető háborúban egy fiúként viselkedő leány titokban az öreg és beteg édesapja helyett vonul be katonának, majd sikert sikerre halmoz, és a végén megreccsenti a nőkkel kapcsolatos maradi kulturális normákat. Mindezt kiegészíti a film egy hármas erénnyel, amit sose felejtenek el eleget említeni: hűség, bátorság, igaz. Ennek a kardpengére vésett mottó elemei köré épül ki a teljes konzekvencia a film végére. Ami szokatlan a Mulan esetében, hogy a történet szempontjából kissé indokolatlan helyzethez jut a csi (), mint transzcendens erő. Olyan Star Wars-féle midiklorián reminiszcenciaként funkcionál, hiszen az egyén képességeit annak birtoklása határozza meg. Akiben van és erős, az alakváltoztató boszorkánnyá (Gong Li) vagy nagyszerű – nyílvesszőt is reptében rugdosó – harcossá nemesedik, akiben nincs, azok csak szürke katonák. Mulan (Liu Yifei) rendelkezik hatalmas csi-erővel, ezzel magyarázzák, hogy fiúsan viselkedik gyerekként, illetve hogy párját ritkító harcossá válik. De ez nem szerzett képesség, hanem születési, így hasonlít inkább egy mutáns szuperhősre – vagy éppen Jedi lovagra -, mint egy egyszerű leányra, aki a családja iránti odaadás buzgalmában kupálódik ki a császár (Jet Li) élő fegyverévé.

A fő konfliktus a haza, és így a család biztonsága ellen megindult háború, külső erők által, akik éppenséggel nem a hunok, hanem zsuanzsuan törzsszövetség, amely hasonló nomád harcosokat takar. Ebbe a konfliktusba ágyazódik a nők kulturális és társadalmi elnyomása, miket végül a főszereplő láthatóan sikeresen elegyenget. Hiába visz végbe a katonának állt nő emberfeletti ’férfias’ haditetteket, a század (szimbolikusan a férfitársadalom) nem integrálja, hanem inkább száműzetéssel bünteti, de végül engednie kell felülbírálva a hagyományokat. A forgatókönyvíró a rajzfilmmel ellentétben nem vitt be szerelmi szálat a fabulába, és a végén nyitva hagyja a kérdést, hogy az elnyert dicsőség és a családnak szerzett becsület jutalmául elfogadja-e Hua Mulan az elit katonai beosztást. Mindezt 115 percben láthatjuk, szépen kidolgozott látvánnyal, ámbár néha lehetetlen helyeken (sivatag váltja a hófödte hegyeket, gőzös vulkáni kráterben jégpáncél, egy félkész épületben kohó található, stb.). Főleg az első harmadban mintha a vágás, és így a narráció nagyon nem találta volna a helyét: sokat ugrott, fontos előzményeket igen gyorsan levezényelt, és sokszor nem tudta kiemelni a fontos cselekményeket (pld. a házasságközvetítőnél történt blamázs súlyosságát bagatellizálta). A filmben fontosabb a harcos szerepe, mint a kezdeti leányi, holott egy jól kiépült expozíció képes sallang nélkül megmagyarázni bármiféle átalakulást.

Mindent egybevetve, az új Mulan filmalkotás egyáltalán nem csalódás, és szépen megállja a helyét azon a polcon, ahová készítették. Élvezetes lehet azoknak is, akik nem ismerik a forrást nyújtó rajzfilmet, de nem vonul be a filmtörténetbe úgy, mint kihagyhatatlan megtekintés. De a rajzfilmet nem tudja megközelíteni sem, mert abban a báj, a szellemesség és a kiváló ábrázolás még a kemény üzenetet és az erőszakos tartalmat is könnyen fogyaszthatóvá tette. Ez pedig csupán egy komor Disney-film.

Adams

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.