Wittinghoff Tamás tájékoztatója a koronavírus-helyzet kapcsán

(Budaörs, 2020. szeptember 3. – Budaörsi Infó) Kérem a budaörsieket, hogy a tavaszi járványhullámhoz hasonlóan, ezúttal is fegyelmezetten tegyünk meg mindent, amivel csökkenteni tudjuk a vírus terjedését – fogalmazott Wittinghoff Tamás polgármester szeptember 3-ai közleményében, amelyben a vírushelyzettel összefüggésben alkalmazandó szabályokat is ismerteti.

 

Wittinghoff Tamás polgármester szeptember 3-ai közleménye:

 

Kedves Budaörsiek!

Amitől tartottunk, bekövetkezett, a koronavírus-világjárvány nem múlt el a nyáron, sőt, úgy tűnik, új erőre kapott. Országszerte tapasztaljuk, hogy egyre több az igazolt fertőzött, naivitás volna azt hinni, hogy Budaörs kivétel lehet.

Már most is látjuk, hogy nálunk is felütötte fejét a vírus. Talán már értesültek róla a helyi médiából, hogy a Budaörsi Latinovits Színház lemondta a bemutatóját, mert munkatársai közül többen is megbetegedtek. A színháznak otthont adó Jókai Mór Művelődési Ház – beleértve a közösségi tereket is – áttért az online programokra.

 

szinhaz_jokai_202008 (4)

Hogyan tudjuk fékezni a fertőzés további terjedését?

A tavasszal bevezetett és működő módszerekhez kell újra nyúlnunk: aki teheti, maradjon otthon, kerülje a családon kívüli személyes kontaktusokat. Ahol csak lehetséges, térjenek át az online munkavégzésre. Ahol ennek feltételei nem adottak, ott fokozottan ügyeljenek a fertőtlenítésre, zárt helyeken a gyakori szellőztetésre.

Viseljünk maszkot! Mára tudományosan bizonyítottá vált, hogy az általános maszkviselés meglepően jó hatásfokkal akadályozza meg a vírus terjedését.

 

iskola kezdes, evnyito, elmaradt ballagas, iskola, oktatas, COVID-19., kez fertotlenites, maszk viseles.  Budai Ciszterci Szent Imre Gimnazium 2020.09.01. Budapest foto: Purger Tamas

A város fenntartásában lévő intézményekben megszigorítottuk az eddig sem túl laza járványvédelmi szabályokat.

Az óvodák és a bölcsődék kidolgozták az intézményükre alkalmazandó előírásrendszert. A legkisebb gyermekek természetesen nem viselhetnek maszkot, de rajtuk kívül mindenki másnak kötelező. Az óvodai, bölcsődei dolgozók és a szülők közötti lehetőleg ne legyen kontaktus, és a szülőknek is kötelező a maszkviselés, kézfertőtlenítés. Rendszeresen fertőtlenítjük a helyiségeket, bútorokat, játékokat.

Az óvodák, bölcsődék alkalmazottait és az egészségügyi dolgozókat ettől a héttől folyamatosan teszteljük.

A városi rendezvények elmaradtak augusztus végén és sajnos így lesz az őszi programokkal is.

Szintén nem örömteli, hogy az Idősek Otthonában látogatási tilalmat kellett elrendelnünk, de a lakók védelmében ezt muszáj volt megtennünk.

Szeptember 1-jétől a Városházára ismételten csak maszkban, vagy más, a száj és az orr eltakarására alkalmas ruhadarab használata mellett lehet belépni.

 

2019_08_varoshaza (23)

 

Kérem a budaörsieket, hogy a tavaszi járványhullámhoz hasonlóan, ezúttal is fegyelmezetten tegyünk meg mindent, amivel csökkenteni tudjuk a vírus terjedését.

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Wittinghoff Tamás

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.