Koronavírus – Szeptember elején kezdődik meg az első orosz vakcina “posztregisztrációs” tesztelése

Szeptember 4-én vagy 5-én kezdődik meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első orosz vakcina “posztregisztrációs” klinikai tesztelése – idézte a Rosszija 24 hírtelevízió szerdán Alekszandr Gincburgot, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatóját.

 

Kirill Dmitrijev, a koronavírus elleni orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója múlt csütörtöki nyilatkozatában még erre a hétre ígérte a Szputnyik V elnevezésű oltóanyag tesztelése de facto harmadik stádiumának beindítását. A vakcinát augusztus 11-én jegyezték be feltételesen Oroszországban.

Gincburg akadémikus tájékoztatása szerint az oltóanyag szeptember 3-ig a “posztregisztrációs” tesztelésbe bevont összes központba eljut majd. Mint mondta, a kipróbálásnak ez a szakasza kilenc-tíz hónapig is eltart majd, de a vakcina már jóval hamarabb, szeptember 15-20. között polgári forgalomba kerül majd, párhuzamosan az önkénteseken való kipróbálásával.

A Gamaleja Intézetnek az orosz egészségügyi minisztérium által jóváhagyott, Moszkva több állami kórháza által elvégzendő tesztelésébe 40 ezer, 18 évesnél idősebb önkéntest vonnak be. Dmitrjev a múlt héten azt ígérte, hogy a randomizált, a placebokontrollos klinikai vizsgálatokat is magában foglaló vizsgálat minden szempontból megfelel majd a nemzetközi előírásoknak. Hozzátette, hogy a munkálatokba konzulensként nagy nyugati szervezeteket is bevonnak.

Közölte, hogy a Szputnyik V-t az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, a Fülöp-szigeteken, Indiában és Brazíliában is tesztelik majd.

Tatyja Golikova miniszterelnök-helyettes a Vlagyimir Putyin elnök részvételével megtartott online kormányülésen a külügyminisztérium adataira hivatkozva azt mondta, hogy eddig 27 ország nyilvánította ki szándékát az orosz vakcina valamilyen formában történő beszerzésére. Fehéroroszországot, Azerbajdzsánt, Brazíliát, Venezuelát és Kazahsztánt nevezte meg közülük.

Putyin külön kiemelte, hogy Fehéroroszország az Aljakszandr Lukasenka elnökkel való megállapodása alapján csatlakozik a tesztelés harmadik fázisához és “az elsők között” kap majd az oltóanyagból.

Golikova beszámolója szerint a második, a novoszibirszki Vektor központ által fejlesztett, peptid antigén alapú, EpiVacCorona elnevezésű vakcina klinikai tesztelése – ez az orosz szóhasználatban a Szputnyik V esetében az első és a második fázist jelentette – szeptember végére fejeződik be. Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) közölte, hogy az oltást eddig 57 önkéntes kapta meg. A szer bejegyzését októberre, gyártásának beindítását pedig novemberre tervezik.

Golikova közölte, hogy az orosz tanintézményekben szeptember 1-jén több, mint 30,6 millió tanuló és diák kezdi meg a tanévet szigorú óvintézkedések mellett.

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4676-tal 970 865-re emelkedett a szerdán közölt hivatalos adatok szerint.

Ez volt április vége óta a legalacsonyabb napi növekmény. A terjedés üteme immár 11. napja nem haladja meg a 0,5 százalékot – Golikova szerint március óta az 54-edére csökkent -, az új esetek 26,8 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5,8 millió), Brazília (3,7 millió) és India (3,2 millió) mögött.

Az aktív esetek száma 1842-vel 168 032-re csökkent. A halálozások száma 115-tel 16 683-ra, a felépüléseké pedig 6403-mal 786 ezer 150-re emelkedett. Az esetek 3,2 százaléka súlyos.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 35,1 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 245 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 211 224 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. A régiókban a Covid-19-fertőzöttek számára előkészített kórházi ágyak csaknem fele üresen áll.

Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy az új típusú koronavírus elleni küzdelemhez szeptemberben újabb négy sokfunkciós egészségügyi központot fog üzembe helyezni, ezúttal Pszkovban, Velikije Lukiban, Szeveromorszkban és Kizilben. Ilyen intézményekből Kamcsatkától Kalinyingrádig április-májusban 16 épült fel rohamtempóban, majd további négyet is átadtak.   mti

 

(A kép illusztráció.)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.