Megemlékezést tartanak Budapesten a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából szombaton

Rendhagyó, 24 órás megemlékezést tartanak a roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Budapesten, a Nehru parti emlékmű előtt szombaton – közölték a szervezők.

 

A közlemény szerint a megemlékezésen közszereplők, művészek, roma és nem roma fiatalok és aktivisták, civil szervezetek, illetve vallási közösségek és Magyarországon élő kisebbségek képviselői augusztus 1-jén 17 órától másnap 17 óráig szünet nélkül olvassák fel a vészkorszak idején a koncentrációs táborokban meggyilkolt több mint 12 ezer roma áldozat nevét.

A budapesti székhelyű Phiren Amenca (Járj velünk) Európa 20 országában működő, roma és nem roma önkéntesek és szervezetek hálózata, akik, amelyek elkötelezettek a rasszizmus és az előítéletek leküzdése mellett.

A RomNettel közösen szervezett eseményről azt írták: a Phiren Amenca meggyőződése, hogy az áldozatok nevének felolvasása szimbolikus, mégis jelentőségteljes módja a megemlékezésnek.

“A holokauszt áldozatainak nincsen sírja, fejfája, de a nevük megemlítése lehetőséget teremt, hogy emlékezzünk rájuk. Fajtól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül emlékeznünk és emlékeztetnünk kell az utókort arra, hogy a származásuk miatt meggyilkoltak emberek, egyének, apák, anyák, gyermekek, testvérek voltak és ekként is kell rájuk emlékeznünk, nem puszta számadatokként” – írták.

Augusztus 2. a roma holokauszt emléknapja, amelyet 1972 óta a Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján tartanak, arra emlékezve, hogy egyetlen éjszaka, 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.