Barabás Léna 6.a: Óbalatóniai diskurzus

(Budaörs, 2020. július 10. – Budaörsi Infó) A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola vers-, novellaíró és rajzos alkotás pályázatot hirdetett májusban, amelynek eredményeit korábbi cikkünkben találják. Internetes hírportálunkon minden nap megosztunk önökkel egy-egy gyöngyszemet az alkotásokból, de a júliusi nyomtatott Budaörsi Infóban is találnak majd belőle. Gratulálunk a szervezőknek és a pályázóknak!

Barabás Léna 6.a:

Óbalatóniai diskurzus

Apa úgy döntött, tart egy rövid szünetet a munkájában. Kiment a konyhába, hogy főzzön magának egy kávét. Az ajtóban összefutott a lányával.

– Te is szünetet tartasz? – kérdezte.

– Jó nagyot! Nagy csivasz nekem, hogy itt talállak, szillogos apám rohácom. Az a fátosz, hogy héhóta szeretnék köntellőst tartani, de nem tudom, hogy teát vagy kakaót igyak. Mit halítasz, melyik legyen? – állította apját választás elé Léna.

– Jól vagy? Miket beszélsz összevissza? Egy szavadat sem értem… Nem vagy te beteg?

– Ne ferdésszél ápogot! Nincs semmi feltégezni való! Viszont üsteleg mondd meg, mit halítsak! – kötötte az ebet a karóhoz.

Apa aggódva nézett rá.

– Neked lázad van? Félrebeszélsz!

– Valami nyaklat nyomja a válladat, hórihorg? Köhöljük meg! Ihallak. – nézett kérdőn apára.

– Te jó ég…! Nemcsak félrebeszél, még sérteget is! Mióta vagyok én hórihorgas? – dünnyögte magának. Sajnos Lénának jó füle van, úgyhogy meghallotta, mit mond.

– Ez nem fátosz! Egy follád óta kérdezgetlek, erre semmi simorság. Én figyelmesen hallgatom a dágos pöszvétéidet, erre mi a hallali?! Semmi. Csak nem lettem hadvas? Héhóta, a héhót irmásokban bezzeg az volt a höllés, hogy ilhalljuk egymást. Igen, az már a tallumonyé… Hát, ilyen a miha.

– Na jó, idehívom anyát. Ez így nem mehet tovább! – jelentette ki apa, teljesen lesokkolva.

– Fátyongos pöhelle! Hát már köhölni sem lehet?

– Nem, nem lehet, bár nem tudom mi az. Drágám! Idejönnél egy percre? – hívta feleségét teljesen elkeseredve. – Lénának valami baja van.

Anya két pillanat múlva ott is volt.

– Mi történt? Mi a baj?

– Félrebeszél. – pillantott aggódva Lénára, aki láthatóan megsértődött. – Nem tudom, mi  baja lehet…

– Hogy érted, hogy félrebeszél? Mégis miket mondott?

– Hát… olyasmiket, mint például hórihorg, meg ihall, meg… elég furcsa szavakat.

Apa legnagyobb megdöbbenésére anya elmosolyodott. Aztán már vigyorgott, elkezdett kuncogni, egyre hangosabban nevetett. Végül már az egész szoba csengett a hangjától. Anyját látva Léna is kicsit jobb kedvre derült, elfelejtette az iménti sértődését. Lassan már sírtak a nevetéstől, de apának még mindig fogalma sem volt, hogy miért ilyen jókedvűek. Hiszen a gyereknek alighanem pillanatnyi elmezavara lehetett, azért beszélt ilyen furcsán. De hogy ezen mégis miért kell nevetni…?

– Ti meg min szórakoztok ilyen jól? Agyatokra ment a karantén? Lassan azt kell higgyem, hogy mindkettőtöknek kórházban a helye. – nézett családja két női tagjára, akik már szinte összeestek fergeteges jókedvükben.

– Arról… a… arról van szó, hogy Léna… – kezdte két nevetőroham között anya – hogy

Léna olvasott egy könyvet. Ez a könyv egy egészen különleges világról szól, a Balatonnál. Régen. Ez amolyan balatóniai kalandregény. És… – Itt megint nevetni kezdett, úgyhogy egy kis szünetet tartott a beszámolójában. – Szóval ennek a világnak megvan a maga ősi nyelve. Amit a történetben ritkán használnak, de a könyv végén van egy szószedet. És mivel Léna nagyon unatkozott, úgy döntött, megtanulja.

– Aha… Tehát az előbb volt szerencsém egy ilyen nyelvű szóáradatot hallani Lénától – állapította meg (még mindig kissé bizonytalanul) apa.

– Pontosan. – mosolygott anya – először én is furcsának találtam, hogy ilyen… érdekesen beszél, de elmagyarázta a dolgot. Meg is tanított néhány fontosabb szót.

– Igen. – szólt közbe Léna. – Ma pedig elhatároztam, hogy csak óbalatóniaiul fogok beszélni. Kíváncsi voltam, hogy mennyit fogtok megérteni belőle… Úgy látom, ez apánál nem annyira jött össze. Viszont ha lejárt a munkaidőd, szívesen megtanítok néhány szót. – kacsintott apjára.

– Benne vagyok. – nézett rá megkönnyebbülten apa. Csak most kezdte feldolgozni ezt a sok új információt. – Na, akkor én megyek is dolgozni, hogy minél hamarabb megismerkedhessek ezzel a… mit is mondtál, milyen nyelv ez?

– Óbalatóniai.

– Oh, értem. Tehát már alig várom.

*****

Léna és szorgosan tanulgató apja a kanapén ültek.

– Tehát akkor a pöszvéte azt jelenti, hogy hír. Értem. És itt vannak valamilyen nyelvtani szabályok? Igekötők, ilyesmi?

– Nyugi apa! Dágosan hallikáz a reppencs.

– Ez mit jelent?

– Nyersfordításban azt, hogy a rigó hosszan dalol.

– De mi köze a rigó dalolásának az óbalatóniai igekötőkhöz?

– Az, hogy ez egy közmondás. Annyit tesz: van időnk. Tehát ne ugorj rögtön az igekötőkre! Még azt sem tudod, hogy mit jelent az üsteleg.

Így telt nálunk a karantén egyik pénteki napja. Azóta sokszor beszélgetünk óbalatóniai nyelven. El kell ütni valamivel az időt, nem?

Rajz: Vass Réka Csilla 4.d

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment