Mozgásképtelen párjára gyújtotta házukat egy mányi nő, letartóztatták

Mozgásképtelen párjára gyújtotta házukat egy nő Mányon, a bíróság elrendelte letartóztatását – tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség.

 

A megalapozott gyanú szerint a nő az élettársa fiával fennálló rossz viszonya miatt döntött úgy, hogy felgyújtja a házat, ahol közösen éltek hárman. A nő benzint locsolt szét a ház földszintjén és tetőterében, majd meggyújtotta az épületet, miközben tudta, hogy élettársa egy korábbi agyvérzés miatt magatehetetlenül fekszik odabent. A gyanúsított távozott a helyszínről, a sértettet a tüzet észlelő szomszédok mentették ki, nem sérült meg.

A bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye miatt az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt tett indítványt a nő letartóztatására. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntés végleges. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.