Mit lehet tenni, ha semmit sem lehet tenni? – Most az Odvas-hegyet “bontják” Budaörsön

(Budaörs, 2020. június 24. – Budaörsi Infó) 2015. március 18-án arról olvashattak hírportálunkon, hogy “Bontják a Kőhegyet” a Máriavölgy utcában. Majd ezt az építkezést szabálytalannak nyilvánították, és az építtetőnek 120 napot adtak arra, hogy visszaállítsa eredeti állapotára a hegyet, de sajnos azóta sem történt semmi pozitív változás. Az építkezés leállt, viszont ugyanúgy ott tátong az a nagy lyuk a hegy oldalán. Több hasonló építkezésről hallhattunk már Budaörsön, amikor az építtetők nem veszik figyelembe a természet kincseit, és önhatalmúlag megkárosítják azt. Egyik olvasónk ismét egy hasonló esetre hívta fel a figyelmet szerkesztőségünknek írt levelében.

 

 

Az Odvas-hegy egy 314 méter magas hegy a Budai-hegységben, Budaörs központjától észak-északnyugati irányban.

A város már teljesen körbenőtte – lábainál körben magántelkek sorakoznak – bár az északi oldala még inkább üdülőövezeti jellegű, déli oldalán viszont egyre több a lakótelek. A hegy kopár, meredek oldalú dolomittömbje azonban még őrzi az egykori, különleges növény- és állatvilágának maradványait.

 

 

odvashegy_epitekezes_5_budaors_2020jun

 

Egy Víg utcai lakos levélben kereste meg szerkesztőségünket és kérte, hogy tegyünk valamit, mert az ablakából minden nap azt látja, hogy az Odvas-hegy oldalába egy társasház épül. Amivel nem is lenne baj, de fotókkal igazolta, hogy az építkezés során a hegyből több teherautónyi sziklát elszállítottak.

Elmondása szerint már egyeztetett az Önkormányzattal, beszélt a polgármesterrel is, de sajnos mivel ő is ismeri a szabályozást, miszerint Budaörsnek már nincs hatásköre a helyi építkezések tekintetében, így senki nem tesz/tehet semmit.

 

 

odvashegy_epitekezes_4_budaors_2020jun

 

Levelében azt is kifejtette, hogy bár a tájrombolás magánterületen történik, mégsem érti, hogy hogy tehet bárki ilyen jellegű kárt Budaörs természeti kincsében.

 

 

odvashegy_epitekezes_1_budaors_2020jun

 

A környéken nem ez az első ilyen eset. Gyakorlatilag az egész hegy beépül lassan, de ez az építkezés nagyságrendjével igen szembetűnő, még akkor is, ha amúgy mindenben “törvényesen” járnak el.

 

 

odvashegy2

 

odvashegy_epitekezes_2_budaors_2020jun

 

 

Felkerestük a Budakeszi Járási Hivatalt, de sajnos a mai napig nem kaptunk a kérdéseinkre választ az üggyel kapcsolatban.

Laczik Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy sajnos tisztában van ezzel a problémával. Már jelezte a Lőrincz Mihálynak, a Műszaki Ügyosztály vezetőjének, ők pedig szintén felvették a kapcsolatot a Budakeszi Járási Hivatallal, de eredmény sajnos még nem született.

 

 

odvashegy_epitekezes_4_budaors_2020jun

 

Így továbbra is az a kérdés, hogy mit tehet az ember, ha nem tehet semmit, amúgy meg a szeme láttára történik ilyesmi Budaörsön.

 

Önök mit gondolnak erről?

 

 

olvasoilevelodvashegz olvasoilevelodvashegz2

 


Továbbra is várjuk az építésügyi hatóság válaszát az ügyben, hogy azt az olvasóink elé tárhassuk!

Szívesen helyt adunk az építtetőnek is, ha van mondanivalója a környékbeliek, illetve a budaörsiek számára.


 

 

odvashegy_epitekezes_6_budaors_2020jun

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.