Csenger-Zalán Zsolt: Csökkenni fog Budaörs szolidaritási hozzájárulása
- Budaörsi INFÓ
- 2020 június 12.
(Budaörs, 2020. június 12. – Budaörsi Infó) A TV2040 helyi televízió stúdióvendége volt Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, aki azt állította, hogy Budaörs idén jobban fog járni, mert kevesebb szolidaritási hozzájárulást kell majd fizetnie.
Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy megszorítások jöhetnek Budaörsön az állami elvonások miatt. A TV2040 június 1-jei nyitó műsorában Wittinghoff Tamás polgármester azt nyilatkozta, hogy a veszélyhelyzet ürügyén komoly elvonásokat tervez az állam, amelyek Budaörs gazdálkodását komolyan érinteni fogják.
A polgármesterrel készített interjúból az is kiderült, hogy koronavírus elleni védekezés körülbelül 100 millió forintjába került a városnak.
„Eközben jöttek az elvonások, 170 millió forintot vontak el az Önkormányzattól. A továbbiakban pedig 160 milliárdot szeretne az állam beszedni szolidaritási hozzájárulás néven, amiből 3,5 milliárdot Budaörstől fognak elvonni” – mondta el a műsorban Wittinghoff Tamás.
Ezzel szemben, Csenger-Zalán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője a 2020. június 12-ei adásban azt nyilatkozta, hogy szerencsés lenne, ha a polgármester nem terjesztene rémhíreket.
“… Jó lenne, ha megvárná, amíg a Parlament meghozná a döntését. Most van ennek a vitája. Maga az összeg 3,8 szorosa a korábbinak. Persze ez egy szolidaritási hozzájárulás. Itt az önkormányzatok pénzelosztásáról van szó. Érdemes megvárni a végét a történetnek. Azt tudom mondani, hogy csökkenni fog Budaörs szolidaritási hozzájárulása, tulajdonképpen mindenkinek csökkenni fog.
Egy kicsit szélesebb merítés lesz. Lesznek olyan települések, amelyek most már fizetni fognak, ha szerény mértékben is …
… Nehéz megmondani, hogy Budaörsön ez mennyi lesz. Önmagában a kulcsok változása nem jelenti azt, hogy ezt pontosan ki lehet számítani. A tavalyi évben más volt az alap mint idén.
Én még egyszer azt mondom, hogy jó lenne, ha nem katasztrófa-forgatókönyvekben gondolkodnánk. …
… Biztos, hogy jobban fog járni Budaörs. Ha a 2019-es számokkal nézzük – az akkori százalékokkal és a mostanival -, akkor 1 milliárddal kevesebb lesz a szolidaritási hozzájárulás. Budaörs 75-100%-os elvonási kategóriába esett korábban, viszont most egy olyan sávba, ami 54 és 67% a maximum.
Egészen biztos hogy Budaörs jobban fog járni. …”
Nézzék meg az országgyűlési képviselővel készített teljes anyagot a videóra kattintva, amiből az is kiderül, hogy szerinte a Budaörsön végzett koronavírus-tesztek miért hoztak az országos átlagnál jóval magasabb megbetegedési számokat.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment