Zeneipari háttérmunkásoknak írt ki pályázatot a Fábián Juli Emlékalapítvány

Pályázatot írt ki az elmaradt koncertek, rendezvények miatt nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkások (roadok, hang-, video- és fénytechnikusok, sofőrök, turnémenedzserek) számára a Fábián Juli Emlékalapítvány.

 

A hatmillió forintos keretösszeg alapja a One Future Streamfesttel közös gyűjtés, valamint az ahhoz kapcsolódó egyedi felajánlások összege – közölte Szepesi Mátyás, az alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán az MTI-vel.

Mint elmondta, a pályázaton kiválasztott háttérmunkások pénzbeli támogatást kapnak. A beadási határidő június 26. éjfél, a pályázatokat e-mailben várják.
A teljes pályázati kiírás a https://www.fabianjuli.hu oldalon olvasható.
Döntés várhatóan július 10-én születik, a támogatások folyósításának várható kezdete a benyújtástól számított egy hónap.

A pályázatok elbírálásában nyolctagú, a zeneipari háttérterületek ismert szakembereiből összeállított tanácsadó testület segíti az alapítvány kuratóriumát.
“A koronavírus-járvány egyik legerősebben érintett területe a zeneipar. 2020 tavaszán gyakorlatilag teljesen leálltak a koncertek, amelyek az iparág korábbi működési szintjén legkorábban augusztus 15-én indulhatnak újra. Az előadókon túl számos olyan kolléga került bizonytalan helyzetbe, akik nem a színpadon állnak, hanem a háttérben dolgoznak, technikailag segítik a produkciókat. Az ő helyzetük talán a legnehezebb ebben a szegmensben” – fejtette ki Szepesi Mátyás.

Mint hozzáfűzte, ezért döntött úgy több lemezlovas, hogy egy jótékonysági akcióval a segítségükre siet. Április 25-én élő műsort adtak a Gödöllői Királyi Kastélyban tizenkét dj részvételével, tizenkét órás online streammel. “Alapítványunk csatlakozott az akcióhoz és biztosította hozzá a megfelelő hátteret, végül hatmillió forint lett a közös gyűjtés, valamint az ahhoz kapcsolódó egyedi felajánlások összege”. MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.