Az egyik kamaraerdei fa ló a “vágóhídra” került

(Budaörs, 2020. június 3. – Budaörsi Infó) A budaörsi Kamaraerdőben, az Ifjúság utcai parkot sokan úgy ismerik, mint a lovas park. Természetesen nem azért, mert nagy lóversenyeket tartott volna itt bárki, hanem mert két barna fa ló díszítette eddig a parkot.

 

 

Az elmúlt időben több rongálás nyoma is látható volt a lovakon. Az egyiknek sajnos még a lába is letörött. Ezért a BTG munkatársai elszállították a sérültet.

Benkovics Gábor, a BTG munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a lovak a rongálás következtében veszélyessé váltak a látogatók számára, ezért voltak kénytelenek körbekeríteni és elszállítani az egyik paripát.

 

 

kamaraerdeifalo2020

 

Az elsődleges terv a felújítás volt, viszont amikor jobban megvizsgálták, kiderült, hogy már menthetetlen állapotban van. A rongálás és az idő vasfoga sajnos kifogott rajta, így nem marad más mint a “vágóhíd”.

Egyenlőre nincs azzal kapcsolatban információ, hogy a helyére kerülhet-e másik képzőművészeti alkotás, de az már biztos, hogy az egyik ló már az örök vadászmezőkön legelészhet csak.

Hogy mi lesz a sorsa a másik pacinak, az is hamarosan kiderül.

 

kamara_erdo8

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.