BRFK: az utóbbi időszak egyik legnagyobb autólopási ügyét derítették fel – Budaörs is érintett

Az utóbbi időszak egyik legnagyobb autólopási ügyét derítette fel a rendőrség, 28 járművet foglaltak le – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője pénteken online sajtótájékoztatón.

 

 

Balotai Attila azt mondta, hogy nagyjából egy hete két gépkocsit is egy trélerrel vittek el jogtalanul, az egyiket Ferencvárosból. Kiderült, hogy a tréler tulajdonosa egy autószállítással foglalkozó tatabányai férfi, őt őrizetbe vették.

A rendőrök megtalálták az egyik, Dunakesziről ellopott járművet. Később a tatabányai férfi társát is elfogták Tatán.
Két helyszínen foglaltak le gépkocsilopáshoz használatos tárgyakat, feljegyzéseket. Utóbbiak alapján eljutottak egy ecseri és egy budapesti, a XVII. kerületi Pesti úton található autóbontóhoz.

Megállapították, hogy az őrizetbe vett két gyanúsított több járművet is “beszállított”, így 28-at foglaltak le – közölte Balotai Attila.
Ámán András, a BRFK IX. kerületi rendőrkapitányságának vezetője jelezte: a gépkocsilopási sorozat felderítése úgy indult, hogy miután eltulajdonítottak egy autót az Ecseri útról, a rendőrök kihallgatták a sértettet, majd értesítették az ügyről a BRFK felderítő főosztályát.

Két-két trélert foglaltak le. A 28 járműből eddig 11 esetében bizonyosodott be, hogy bűncselekményből származik, a többinél még vizsgálják, hogy lopottak-e.
A gépkocsik értéke 100 ezer és 3,5 millió forint között mozog. Az ügy több városra is kiterjed: Budapesten kívül Győrből, Mosonmagyaróvárról, Budaörsről és Székesfehérvárról is loptak járművet.

A tettesek büntetlen előéletűek, beismerő vallomást tettek. A rendőrség kezdeményezte a bűnügyi felügyeletüket – közölte Ámán András. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.