Anyák napja – Generációkutató: megváltozott a társadalmi elvárás az anyákkal szemben

Az utóbbi húsz-harminc évben megváltozott a társadalmi elvárás az anyákkal szemben – mondta Steigervald Krisztián generációkutató egy vasárnap reggeli tévéműsorban.

 

Kifejtette: korábban a közösségi elvárás csak az volt, hogy a nő egy bizonyos kor után legyen feleség és anya. Mostanra több lett az elvárás.

A kutató rámutatott arra, hogy a “jó anya” szerep nagy kihívás, komoly dilemma elé állítja a nőket. Manapság egyre több magazin is foglalkozik azzal a témával, hogyan lehet valaki tökéletes anya.

Hozzátette: a mostani 30-as, 40-es szülők nagyon maximalisták. Az anyák “nagyon sok súlyt tesznek magukra”, vagy társadalmi elvárásból, vagy saját maximalizmusuk miatt. Ez nagyon sok energiát vesz el – hangsúlyozta a kutató, aki szerint emiatt nem csak egy napra, hanem több napra is szükség lenne egy évben, amikor odafigyelnek az anyákra.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.