Koronavírus – Meghalt 8 beteg, 980-ra emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 8 krónikus beteg, és 980-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu csütörtök reggel.

 

 

Mint írták, az elhunyt 8 ember többségében idős volt (egyikük 48 éves). A koronavírus magyarországi halálos áldozatainak száma 66-ra emelkedett.

Az oldal adatai szerint 96-an már gyógyultan távoztak a kórházból. Jelenleg 16 006-an vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 27 826.

Közölték: a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.

Különösen kérik a budapestieket, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött.

Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (428 ember) és Pest megyében (183) van a legtöbb fertőzött. Ezt követi Fejér megye (55), Csongrád megye (40), Győr-Moson-Sopron megye (37) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (36) megye. A legkevesebb fertőzött Borsod-Abaúj-Zemplén (10) és Heves (4) megyében van.

 

 

Csaknem másfél millióra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma a világon

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma csütörtök reggel fél kilencre 53 ezerrel, 1 484 811-re nőtt a világon. A Covid-19 nevű betegségben 88 538-an vesztették életüket, az utóbbi egy napban 6393-an, a gyógyultak száma 329 876, ami 28 459-cel több, mint egy nappal korábban – olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés 184 országban van jelen.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány a múlt év végén elkezdődött, 82 867 esetet tartottak nyilván csütörtökön reggel, 84-gyel többet, mint szerdán reggel. A vírus okozta betegségben eddig 3339-en haltak meg, az utóbbi egy napban ketten. A meggyógyultak száma 77 639, egy nappal ezelőtt ez a szám 114-gyel kevesebb volt.

A legtöbb regisztrált fertőzött az Egyesült Államokban van: 432 132, ami 32 246-tal több, mint szerdán, a halálos áldozatok száma 14 817, számuk 1910-zel nőtt egy nap alatt. A meggyógyultak száma 23 906, ami 1445-tel több, mint szerdán.

Spanyolországban 148 220-ra nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, ami 6278-cal több, mint egy nappal korábban, 14 792-re emelkedett a halottaké, egy nap alatt 747 ember vesztette életét, és 48 021-re nőtt a gyógyultaké, ami 4813-mal több, mint szerdán.

Olaszországban 139 422 regisztrált fertőzött van, 3836-tal több egy nap alatt, 17 669 halálos áldozat – 542-vel több, mint szerdán -, és 24 392 gyógyult, ami 2099-cel több.

Németországban 113 296 fertőzöttet regisztráltak eddig, ami 5633-mal több az egy nappal korábbinál, 2349 elhunytat, 333-mal többet, mint szerdán, és 46 300 meggyógyultat, ami 10 219-cel több, mint egy nappal korábban.

Franciaországban 83 080 fertőzött szerepelt csütörtökön reggel a nyilvántartásban, 10 887 halott, 544-gyel több, mint egy nappal korábban, és 21 461 gyógyult, 1938-cal több.

Iránban 64 586 volt a regisztrált fertőzöttek száma csütörtökön, 1997-tel több, mint egy nappal korábban, 3993 az elhunytaké, 121-gyel több, mint egy nappal korábban, és 29 812 a gyógyultaké, 2773-mal több, mint szerdán.

Az Egyesült Királyságban 61 474 feljegyzett fertőzött volt csütörtökig, 5525-tel több, mint egy napja, 7111 halálos áldozat, 940-nel több, és 325 gyógyult, 20-szal több.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.