Wittinghoff Tamás és további 40 város polgármestere közösen tiltakoznak a kormány tervei ellen

(Budaörs, 2020. április 7. – Budaörsi Infó) Közös nyilatkozatban tiltakozik 41 független ellenzéki polgármester a kormány azon tervei ellen, amelyek szerint fontos bevételi forrásoktól fosztaná meg az önkormányzatokat. Az aláírók között ott van többek között Karácsony Gergely főpolgármester, Botka László szegedi, Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, de 14 budapesti kerület vezetője is.

 

 

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, több bevételi forrástól is megfosztja az önkormányzatokat a kormány járvány ellen hozott védekezési rendelete. A súlyadó (gépjárműadó) elvonása után, a kormány ingyenessé tette hétfőtől a közterületi parkolást is országosan.

Budaörs esetében az újabb elvonás – a havi 200 milliós nagyságrendű szolidaritási hozzájáruláson túl –  további 170 millió forint kiesést jelent a saját bevételeiből.

A tiltakozó polgármesterek kérik, hogy aki egyetért velük, az aláírásával csatlakozzon a kezdeményezésükhöz.

 

 

A nyilatkozat

 

Címzett: Magyarország Kormánya

Kiállunk az önkormányzatok mellett!

Mindannyian tudjuk: a koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni. Az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül.

Úgy tűnik azonban, hogy a kormány szerint a védekezésben nincs szükség az önkormányzatokra. Sőt, egyáltalán nincs szükség rájuk. Otthagyja őket a frontvonalon küzdeni, és nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot. Növekvő feladataik ellenére támogatás helyett elvonásokat kapnak. A kormány a demokratikus kontrollt is kiiktató rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Pedig a közelgő gazdasági és szociális válság minden bizonnyal nagyobb arányban fogja megtépázni az önkormányzatok bevételeit, mint a kormányét.

 

Miért fontos?

A már bejelentett forráselvonások az önkormányzati rendszer válságkezelő képességét súlyosan gyengítik. Pont olyan időben, amikor a járvány megfékezéséhez és a társadalmi-gazdasági újrakezdéshez talán minden korábbinál nagyobb szükség lenne a polgárok által közvetlenül választott, hozzájuk legközelebb lévő intézményekre.

Polgármesterként mi a településeinken élő polgárok megóvására, a róluk való gondoskodásra esküdtünk fel. Ilyen helyzetben a szolidaritás és a közös cselekvés a megfelelő válasz. Nem kérünk mást, csak amit egyre nyomatékosabban kér a kormány is az állampolgároktól: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.

 

Felhívásunknak nyomatékot ad, ha ahhoz az önkormányzatiság demokratikus alapelvéhez ragaszkodó polgárok is csatlakoznak aláírásukkal:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
Botka László, Szeged polgármestere
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
Péterffy Attila, Pécs polgármestere
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere
Nemény András, Szombathely polgármestere
Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere
Csőzik László, Érd polgármestere
Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere
Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
Nyirati Klára, Baja polgármestere
Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere
Janiczak Dávid, Ózd polgármestere
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere
Balogh Csaba, Göd polgármestere
Hiesz György, Gyöngyös polgármestere
Budai Lóránt, Jászberény polgármestere
Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere
Veres Pál, Miskolc polgármestere
Máté Antal, Nyírbátor polgármestere
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
Fazekas László, Albertirsa polgármestere
Mikola Gergely, Encs polgármestere
Göbl Richárd, Budakalász polgármestere
Leidinger István, Pomáz polgármestere
Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere
V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere
Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere
dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere
Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere
Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere
Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere
Pikó András, a VIII. kerület polgármestere
Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere
dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere
dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármester
Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere
Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere
Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere
Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.