Elkezdődött a nyári időszámítás

(Budaörs, 2020. március 29. –  Budaörsi Infó) 2020. március 29-én, vagyis ma kezdetét vette a nyári időszámítás, ami azt jelenti, hogy szombatról vasárnapra virradóra előre kellett állítani az órákat, vagyis hajnali 2 órakor 3 órára kellett igazítani a mutatót.

 

Nem sokáig lesz ez így, hiszen az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Az, hogy Magyarország végül a nyári vagy a téli időszámítást választja, nem dőlt el.

 

Az óraátállítás története – Vélt előnyei

Az egész történet a 18. századig nyúlik vissza, de igazán csak az első világháború során kapott erőre. Az ötlet az volt, hogy az óra átállításával talán spórolni lehet a szénfogyasztáson.

Legalábbis ezt remélték tőle a britek, a franciák és a németek is, úgy gondolva, hogy ezzel is segíteni lehet a háborús célkitűzéseiket.

Később aztán olyan érvek merültek még fel, hogy az óraátállítással az üzletek forgalmát lehet növelni, miközben a bűnözést a fényviszonyok megválasztásával egyben csökkenteni.

A dolog máig jól hangzik, hiszen spórolhatunk az energiával és még egyéb kedvező hatásokat is látunk. De persze a történet egyáltalán nem ilyen egyszerű, a pro érvek mellé pedig az utóbbi években egyre több kontra érv került.

 

elet_ido_ora_rabsag

 

Az óraátállítás eltörlése mellett döntöttek

Az elmúlt időszak kutatásai rávilágítottak, hogy az órák állítgatása bizony káros hatásokkal is járhat, és nem mellesleg az emberek jelentős része az egészet úgy utálja, ahogy van. Az EU politikusait feltehetően ez utóbbi győzhette meg igazán, hiszen amikor felmérték az uniós közvéleményt, rögtön kiderült, hogy durván a polgárok 84 százaléka eltörölné ezt az egészet.

Nem csoda, hogy végül az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött 2019 márciusában.

 

alvas_reggel_csengo_ora_felkeles_felkelni_ebredes

 

Az óraátállítás eltörlésének sok előnye van

A Magyar Alvás Szövetség napokban közzétett értékelése szerint az évi kétszer történő óraátállításnak az Európai Unióban eldöntött megszüntetése alvás-egészségügyi szempontból pozitív fejlemény. Az alvás és az ébrenlét évmilliókon át kialakult természetes ritmusának, a cirkadián ritmusnak a mesterséges (intézményes) megzavarása ugyanis az emberi szervezetre negatívan ható fázis eltolódási következményekkel jár.

A fáziseltolódáshoz való alkalmazkodás ideje alatt a közérzet rosszabb, a teljesítményszint alacsonyabb, a koncentráló képesség, a toleranciakészség csökkenhet, elalvási és alvási nehézségek léphetnek fel, annak ellenére, hogy az élő szervezetek előbb-utóbb alkalmazkodnak a megváltozott viszonyokhoz.

 

Magyarország még nem döntött, hogy a nyári vagy a téli időszámítást választja

A kérdés már csak az, hogy az óraátállítás megszüntetésével végül a nyári vagy a téli időszámításra volna-e érdemes átállnunk. A magyar kormány egyelőre nem foglalkozott ezzel a kérdéssel mélyebben, noha hamarosan választaniuk kell.

A kormány egyelőre nem foglalkozott a kérdéssel. A magyar emberek véleményét figyelembe véve, a későbbiekben kíván dönteni az ügyben

– írta korábban a témával kapcsolatban a Miniszterelnökségi sajtóiroda.

 

orak_regi

 

 

Az OMSZ a téli időszámítás bevezetése mellett érvelt

A témában az Országos Meteorológiai Szolgálat is megszólalt a Facebookon korábban. Az OMSZ úgy fogalmazott, hogy az OMSZ előrejelző munkatársainak többsége is szereti, ha sokáig van világos (nyári időszámítás ezt eredményezi).

Azonban azonnal hozzátették, hogy a meteorológia, mint szakma az univerzális korrigált világidőt használja (UTC), és az időjárási modellek fő futásai döntően 00, 06, 12 és 18 UTC-hez igazodnak.

 

Szakmai szempontból emiatt olyan érvek merülnek fel, amelyek egyértelműen a téli időszámítás rögzítését részesítik előnyben:

Magyarország jelenleg a nyári időszámítás esetén (7 hónapon keresztül) egy órával “később” kapja meg a legfrissebb modell futásokat pl. 06 UTC nyáron (UTC+2 óra) magyar időben 8 órát jelent, míg télen (UTC+1 óra) 7 órát.

Nyáron tehát az élet- és vagyonvédelmi szempontból is fontos zivatarok előrejelzésénél egy órával “hamarabb” meglennének a modellek futásai, amelyeket mi előrejelzők hamarabb felhasználhatnánk.

A modellekhez kapcsolódó minden előrejelzés a nyári félévben is a téli menetrend szerint meglenne, vagyis egy órát nyernénk.
Ha úgy döntünk, hogy a nyáriban maradunk, akkor télen is egy órával később lesz meg minden számítás, eltűnik az az órás előny, amely eddig adott volt például a veszélyes téli helyzeteknél (ónos eső, hófúvás stb.).

Végül, de nem utolsó sorban: a mi földrajzi hosszúsági körünkön (k. h. 15-20°) a téli időszámítás szerint van közelebb a legmagasabb napállás a délhez (időponthoz). Ez az emberek bioritmusa szempontjából lehet fontos.

 

oraatallitas_nyari_idoszamitas
Meddig lehet eldönteni, hogy a téli vagy a nyári időszámításra állunk át?

Az Európai Parlament állásfoglalása szerint az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra. A téli időszámítást választó országok utolsó váltása a téli időszámításra 2021. október utolsó vasárnapján történhet meg.

 

óraátállítás

 

Óraátállításról, alvásról otthoni karanténban

A Magyar Alvás Szövetség az óraátállítás kapcsán felhívta a figyelmet arra is, hogy a napi életritmus, az éjszakai pihenés kiemelt fontosságú, az alvás jelentős szerepet játszik a szervezet ellenálló képességének a fenntartásában – írta az MTI.

Bár az otthoni karantén helyzetben sokak számára lehetőség adódik korábbi alvás adósságok pótlására, a cirkadián ritmushoz igazodás, azaz a nappalok és éjszakák változásaihoz történő alkalmazkodás ütemét a rendkívüli helyzetben sem szabad megbontani.

Az éjszakai pihenés a szervezet számára nélkülözhetetlen. A folyamatos otthoni jelenlét során is vigyünk rendszert az alvási szokásainkba, feküdjünk és keljünk ugyanabban az időben. Azt tanácsolták, végezzünk rendszeres testmozgást, de semmiképpen sem közvetlenül lefekvés előtt. Előtte négy órával ne igyunk koffein tartalmú italokat és ne együnk nehéz, fűszeres vagy cukros ételeket, ne fogyasszunk túlzott mértékben alkoholt és ne dohányozzunk. Fontos továbbá, hogy figyeljünk hálótársunk, gyermekeink alvására is.

 

(Budaörsi Infó/porfolio.hu/MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.