Koronavírus – Elindult a Maradj otthon! kampány

 Magyar fesztiválok, számos klub és koncerthelyszín közösen arra buzdítják a zenészeket, popsztárokat, előadókat, hogy a következő hetekben-hónapokban aktívan vegyenek részt a Maradj otthon! kampányban – közölték a kezdeményezők.

 

Mint írták, a fesztivál egy virtuális esemény, amely kizárólag a Facebookon létezik; a szervezők száznál is több hazai zenekart, előadót kértek fel, hogy a közös cél érdekében a saját felületeiken rendszeresen nyilvánuljanak meg posztokkal, filmekkel, amelyekben megmutatják, mivel töltik napjaikat odahaza.

Lobenwein Norbert, az akció elindítója – a közleményben – úgy fogalmazott, “kötelességünknek érezzük, hogy a klubok, fesztiválok milliós létszámú közönségét – fiatalokat és idősebbeket – ráébresszük arra, hogy ezekben a nehéz hetekben-hónapokban be kell tartaniuk a szabályokat és otthon kell maradniuk”.

Az akció szombaton Rúzsa Magdi, erre az alkalomra rögzített feldolgozásával, a Most élsz! című Máté Péter dallal indult.
Ákos – szombat esti – első karanténkoncertjét követően vasárnap este 8-kor Járai Márk élő koncerttel jelentkezik az otthonából, amit a Maradj otthon! Fesztivál oldalán követhetnek a rajongók – írták.

A közlemény szerint a fesztiválok közül mások mellett a Sziget, az EFOTT, a Campus, a Művészetek Völgye, a Paloznaki Jazz Piknik, a VeszpémFest, a VOLT, a STRAND, az Etyeki Piknik, a Balaton Sound, a SZIN, a Kolorádó, a Bánkitó, a MOL Nagyon Balaton, klubok és koncerthelyszínek közül a Budapest Park, a Barba Negra, a Papp László Budapest Aréna, az A38 hajó, az Akvárium Klub, a Dürer, összesen 50-nél is több szervezet indította el a Maradj otthon! Fesztivált.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.