Felfüggeszti a fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász is

A koronavírus terjedésének megelőzése érdekében ideiglenesen leállítja a villamos energia fogyasztásmérők leolvasását az Elmű-Émász is, az ügyfeleket pedig arra kérik, hogy elektronikus úton adják meg a fogyasztásmérők állását – közölte a társaság.

 

 

Korábban az E.ON is bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti az áram- és gázfogyasztásmérők leolvasását.
Az Elmű-Émász közleményében azt írta, a társaság célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja a fertőzéstől, ugyanakkor garantálja szolgáltatásainak biztonságát a kihirdetett veszélyhelyzet idején.

Az ügyfelektől átmenetileg azt kérik, hogy akiknél ez esedékes, az árammérő állását a cég digitális csatornáin adják meg.

Hozzátették: automatikusan nem szükséges mérőállást küldeni, jelezni fogják az érintetteknek, amikor ez szükséges.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a mérőállások a legegyszerűbben az online ügyfélszolgálaton keresztül és az Elmű-Émász mobilapplikációjának segítségével adhatók meg. A mérőállások bejelentésére telefonon is lehetőség van, de arra kérik az ügyfeleket, ha tehetik, az első két lehetőséget vegyék igénybe.

Az egyes bejelentési csatornák pontos elérhetőségeit az alábbi linken lehet ellenőrizni: www.elmuemasz.hu/egyetemes-szolgaltatas/ugyintezes/ugyintezesi-modok

Tudatták azt is, hogy az elmúlt néhány nap tapasztalatai alapján az ügyfelek megértéssel fogadták az online ügyintézés előtérbe kerülését.

A cég korábban már döntött arról, hogy személyes ügyfélszolgálati irodáit további intézkedésig zárva tartja, vállalták, hogy egyetlen lakossági ügyfélnél sem kapcsolják ki tartós számlatartozás miatt az áramot, és több halasztható tevékenységet is leállítottak, hogy támogassák a koronavírus terjedésének megakadályozására tett intézkedéseket – olvasható a közleményben. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.