Koronavírus – Már négy fertőzött van Magyarországon

Már négy koronavírus-fertőzöttről tudnak a hatóságok Magyarországon – derül ki a koronavirus.gov.hu adataiból.

 

Azt írták: egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírustesztje lett pozitív. A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között. Február 29-én, szombaton hajnalban szállt le repülővel a hajdúsági megyeszékhelyen, a reptéri testhőmérséklet-ellenőrzéskor még nem volt láza.

Később belázasodott, és a mentő a Kenézy Gyula Kórházba szállította, ahol elkülönítették, és mintát vettek tőle. Azóta bebizonyosodott, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

Pénteken bővebb tájékoztatást adnak az állapotáról – tették hozzá.

 

koronavirus_tudnivalok

 

Diagnosztizálták a negyedik koronavírusos fertőzöttet is – jelentették be csütörtökön késő este. A beteg a már ugyancsak koronavírussal diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője. Mindketten már a Szent László Kórházban vannak.

A közlés szerint a barátnőnek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában hitelesített laborvizsgálata pozitív lett. Emiatt “haladéktalanul megkezdődött a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás” is – áll a honlapon.

Az új fertőzött pontos állapotáról és az esethez kapcsolódó egyéb járványügyi intézkedésekről később adnak tájékoztatást.

Az oldal esti adatai szerint 40-en vannak karanténban a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályán.

 

Győrfi Pál: mi a teendő koronavírus-gyanú esetén?

 

“Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát?” címmel tettek fel videót a kormány Facebook-oldalára csütörtök este.

A felvételen Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője kifejti: ahhoz, hogy egyáltalán felvessék a koronavírus-fertőzés gyanúját, néhány feltételnek teljesülnie kell.

Kérdés, hogy az ember járt-e olyan térségben, amely veszélyeztetett területnek számít. Esetleg volt-e szoros kontaktusban valakivel, aki fertőzött, akiről tudja, hogy koronavírus-fertőzése van. Ha valamelyikre igen a válasz, és tünetei is vannak, a legfontosabb, hogy ne menjen közösségbe, orvosi rendelőbe se, hanem telefonon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, aki gondoskodik további ellátásáról.

Emlékeztetett, a három legfontosabb tünet: száraz köhögés, 38 fok feletti láz, nehéz légzés. Ugyanakkor megjegyezte, hogy e tünetek influenzát, náthát is jelezhetnek.

Ha igazolódna a koronavírus, akkor is fontos a nyugalom, ugyanis – mint felhívta a figyelmet – a betegek körülbelül 80 százaléka különösebb probléma nélkül, magától meggyógyul. A tapasztalatok szerint a legsúlyosabb szövődmények idősebb, illetve gyenge immunrendszerű betegeknél jelentkeznek – közölte, hozzátéve: rájuk fokozottan kell vigyázni.

További hiteles információk elérhetők a 06-80-277-455-ös és a 06-80-277-456-os zöld számokon, továbbá az nnk.gov.hu és a koronavirus.gov.hu oldalakon – olvasható a kormány Facebook oldalán.

 

 

koronavirus_teendok_orszagos_mentoszolgalat_2020marc

 

 

Korábbi információk, cikkeink a témában:

 

Koronavírus – Két koronavírusos beteg van Magyarországon

Koronavírus – Nincs ok a pánikra

Részletes tájékoztató a koronavírusról és a szükséges teendőkről

Már november első felében elindult a koronavírus-járvány egy svájci egyetem kutatása szerint

Koronavírus-járvány: ingyenesen hívható zöldszámokon lehet tanácsot kérni

Koronavírus – Kormány: senki ne utazzon fertőzött területekre!

Koronavírus – Újabb óvintézkedésekkel próbálják megfékezni a járványt Hupejben

Koronavírus – Az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az EU egészségügyi miniszterei

Koronavírus – Telefonos csalók kérnek pénzt Magyarországon a WHO nevében

Koronavírus – Szakértő: nincs fertőzött Magyarországon, de influenzajárvány van

Koronavírus-járvány a világban – A budaörsi patikákban is alig lehet maszkot kapni

Egyre gyorsabb ütemben terjed az új koronavírus Kínában – Továbbra sincs magyar beteg

Koronavírus – Népegészségügyi központ: kicsi a megjelenés valószínűsége az EU-tagállamokban

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.