OH: mintegy tízezer gyerek felmentését kérték az iskolakezdés alól

Csaknem tízezer kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz (OH) a tankötelezettség kezdési időpontjának módosításra – közölte az OH.

 

Emlékeztettek: január 31-éig kérelmezhették a szülők a augusztus 31-éig hatodik évüket betöltő gyermekük esetében a tankötelezettség kezdési időpontjának módosítását.

Az eljárás legfőbb célja az, hogy kiszűrjék a gyermek szempontjából hátrányos és indokolatlan felmentéseket – mutattak rá.
Ismertették: a hivatalhoz eddig 9941 kérelem érkezett be, amelyeknek a feldolgozása folyamatos és zökkenőmentes.

A hivatal kiemelte: a kérelmek száma az előzetes szakmai várakozásoknak megfelelő; bebizonyosodott, hogy “alaptalan volt az ellenzék hisztériakeltése”, amely tízezres tömegekről és elbírálhatatlan mennyiségű kérelemről beszélt.

Jelezték: az OH nyolc napon belül dönt a beadványokról, ha a kérelem és a beküldött dokumentumok alapján erre lehetősége van. Ha ennyi időn belül nem hozható döntés, a hivatal teljes eljárásban, vagyis legfeljebb hatvan napon belül dönt.

Az elbírálást pedagógiai szakértők végzik, akik mérlegelik a szülő kérelmében foglaltakat és a gyermekkel foglalkozó szakemberek véleményét. Az OH – a jogszabályoknak megfelelően – az esetek mintegy kétharmadában szakértőként rendeli ki a pedagógiai szakszolgálatot, és a szakvéleménye alapján hoz döntést – közölték. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.