Hamarosan kezdetét veszi a farsangi időszak – Februári programok Budaörsön

(Budaörs, 2020. február 3. – Budaörsi Infó) A farsang kezdete vízkereszt, január 6-a, és hamvazószerdáig tart, ami idén február 26-ra esik. Az ősi tavaszváró ünnephez sok néphagyomány kapcsolódik, főként a farsang utolsó három napja az, amit leginkább kihasználtak a szórakozásra. Ebben az időszakban a bálok mellett voltak mulatságok külön a gyerekeknek, az asszonyoknak, a fiataloknál pedig ez az ismerkedés időszaka is volt. Budaörsön sem fogunk unatkozni ebben a hónapban.

 

 

A lakodalmakat is főként ilyenkor tartották, ahol pedig nem volt igazi esküvő, ott “állakodalmat” rendeztek, ami ma már idegenforgalmi látványosság.

A busójárás eredetileg házról házra járó termékenységvarázsló szokás volt. A magyar hagyományra nem voltak jellemzőek a faragott, nagy maszkok, inkább korommal kenték be az arcukat, vagy papírból, bőrből készítettek álarcokat.

Gyakori volt a farsangi időszakban, hogy beöltöztek, megjelenítettek lovat, gólyát, medvét, ijesztgették a lányokat.

 

A farsang és a tavaszvárás

A farsang vízkereszt napjától (január 6.) a – húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig -, hamvazószerdáig tart. Régen a farsang volt a lakodalmak legfőbb időszaka.

A farsang minden évben mozgó dátum. A farsang vízkereszttől – a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig -, hamvazószerdáig tart.

 

 

nyugdijasfarsang (3)

 

 

Húshagyókedd – 2020. február 25. kedd

A farsang a tavaszvárás ősi örömünnepe. A farsang német eredetű szó, mely elnevezés a 15. században tűnt fel. A farsangi szokások hazánkban a középkorban honosodtak meg. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni. Húshagyókedd mozgó egyházi ünnep, mindig 47 nappal előzi meg a húsvétot, a “farsang farkának” utolsó napja.

 

A farsang utolsó napját jelölő húshagyó elnevezés a böjt, a böjti étkezés kezdetét jelenti.

 

 

nagybojt

 

Hamvazószerda – 2020. február 26.

Húshagyó keddet a hamvazószerda követi. Hamvazószerda 2020-ban február 26-ra esik. Minden évben mozgó dátum ez is, a legkésőbbi időpontja március 10-re eshet. Mindig attól függ, hogy mikor van húsvétvasárnap. Ettől a naptól kell visszaszámítani negyven napot, s így állapítható meg a nagyböjt időszakának kezdete, hamvazószerda.

 

Torkos csütörtök – 2020. február 20.

A hamvazószerdát követő napon (az egynapos böjt után) a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos- vagy tobzódócsütörtök a neve.

 

 

egyeves_gazdapiac25

 

A farsangi fánk

A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak. Ugyancsak elterjedt volt ebben az időszakban a rétes is.

Farsang idején általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélték.

 

 

fank

 

Álarcosbál, táncmulatság farsangkor

Farsangkor régebben is táncmulatságot rendeztek, melynek leggyakrabban a kocsma volt a színtere. A legények sorra járták a lányos házakat, hívogatták a lányokat, a muzsikusok megfizetésére adományokat gyűjtöttek. Farsangkor nemcsak a legények és a lányok rendeztek táncmulatságokat, hanem a házasemberek. A házasemberek batyus bálja nevében jelzi, hogy a tánc mellett fontos szerepe van ilyenkor az evésnek és az ivásnak is.

A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt nagy szerepük.

 

 

nyugdijasfarsang (4)

 

“Farsang farka”

A farsang csúcspontja a “farsang farka”, mely farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap. Sok városban ekkor rendezik meg a híres karnevált, mint például a riói karnevált, velencei karnevált. Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

 

 

2016_busojaras36

 

A téltemető, tavaszköszöntő mohácsi busójárás

Farsang idején a mohácsi busók fűzfából faragott, rikító színűre festett, félelmetes álarcaikban, kereplőket forgatva, kolompokat rázva hagyományosan vidám forgataggá varázsolják a várost. A téltemető, tavaszköszöntő nagy ünnep húshagyókedden látványos, jókedvű farsangtemetéssel ér véget.

A 2020-as mohácsi busójárást február 20-25 között tartják.

 

 

busojaras_mohacs_2014_18

 

FEBRUÁRI PROGRAMOK BUDAÖRSÖN

 

Februárban Budaörsön sem fogunk unatkozni. A következő programokkal várják az érdeklődőket ebben a hónapban:

 

FEBRUÁR

Február 4. – Dumaszínház – Művelődési Ház

Február 8. – Farsangi bál a Pro Musica Kórussal – I.számú Általános Iskola

Február 8. – Batyusbál – Művelődési Ház

Február 12. – PostART Olvasókör – PostART tetőtér

Február 14. – Valentin nap – Veres Mónika előadása/ – Művelődési Ház

Február 14. – TIM – Ifjúsági Akadémia – Városi Ifjúsági Klub

Február 14-16. – BABtér- Filmmaraton – Babtér

Február 15. – VIVART Farsangi koncert- Időtlen dallamok – Városháza

Február 20. – Művésztanári Hangverseny-sorozat – Zeneiskola

Február 21. – Szobakoncert – PostART tetőtér

Február 21-22. – XLII. Magyar Rovarászati Napok – Illyés Gy. Gimnázium

Február 22. – Színházi bemutató: ALÍZ! – Budaörsi Latinovits Szín

Február 22. – Farsang – Régészeti Múzeum

Február 28. – Kapcsolatok előadás sorozat- Müller Péter – Művelődési Ház

Február 29. – Ritmikon / Nem vagyok robot! koncert – Művelődési Ház

 

 

(Budaörsi Infó/alon.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.