A budaörsi Fidesz a városvezetést vádolja a fertőzéses esetek okán – Wittinghoff Tamás szerint Czuczor Gergely valótlant állít

(Budaörs, 2020. január 19. – Budaörsi Infó) – A Fidesz szerint magára hagyta azt a 12 beteget Budaörs város vezetése, akik a város magánkézben lévő egészségügyi központjában szenvedtek el súlyos fertőzést szemműtét közben, még karácsony előtt – jelent meg az MTI-n. Wittinghoff Tamás a Budaörsi Infó megkeresésére válaszolt a vádakra. Mint korábban megírtuk műtéti szövődmény miatt tizenkét beteg részesült kórházi ellátásban a budaörsi szakrendelő egynapos sebészeti részlegén elvégzett szürkehályog-műtéteket követően. Azt is olvashatták a Budaörsi Infón, hogy az Index január 6-ai cikke szerint nagyon komoly következményei is vannak/lehetnek az esetnek. A cikk állításait a Budaörsi Egészségügyi Központ cáfolta, illetve pontosítással élt.

 

 

2020. január 19-én vasárnap a sajnálatos – 12 beteget érintő – szemfertőzéses eset kapcsán Czuczor Gergely, a városi Fidesz-csoport elnöke a Budaörsi Egészségügyi Központ előtt – a helyi újságok kihagyásával – csak célzottan kiválasztott médiumoknak tartott sajtótájékoztatót.

Ezen arra emlékeztetett, hogy az érintett betegeken további szemműtéteket kellett végrehajtani a Szent János Kórházban, ahol több betegnek is jelezték, hogy valószínűleg maradandó károsodást fog elszenvedni.

 


Olvashatták a Budaörsi Infón, hogy az Index január 6-ai cikke szerint is nagyon komoly következményei is vannak/lehetnek az esetnek. A cikk egyes állításait a Budaörsi Egészségügyi Központ cáfolta, illetve pontosítással élt.


 

Hozzátette, hogy a műtétet követő két hétben senki sem kereste fel a betegeket az intézmény részéről, ezért Budaörs polgármesterének, Wittinghoff Tamásnak még január elején kérdéseket tett fel a helyi Fidesz az üggyel kapcsolatban, amelyekre csak részben kaptak választ.

Ezért most a nyilvánosság bevonásával fordulnak ismét a polgármesterhez. Egyebek között szeretnék megtudni, hogy tervezi-e a város vezetése felülvizsgálni az egészségügyi központot üzemeltető Jump Consulting Kft. üzemeltetési szerződését, amelynek vezetői a polgármesterrel baráti kapcsolatokat ápolnak – mondta Czuczor Gergely.

Szeretnének választ kapni arra is, hogy tervezi-e a város vezetése a betegek felkeresését és segítségnyújtás felajánlását a részükre.     

 


Az Egészségügyi Központ kiemelte a fent említett pontosításában, hogy a panaszok megjelenésekor intézményük mind a 22 operált személlyel haladéktalanul kapcsolatba lépett (ezt követően pedig az azonos napon, de másik műtőben műtött páciensekkel is, továbbá a szomszédos napokon operáltakkal is).

“Tünetek összesen 12 betegnél jelentkeztek, őket kellett behívni az egynapos sebészet háttérintézményeként szolgáló János Kórházba. Közülük egy beteget saját kérésére máshol láttak el. A szövődmények tehát összesen 12 személyt érintenek.

A Budaörsi Infónak a Budaörsi Egészségügyi Központ azt is megírta, hogy a történtekért az első pillanattól fogva vállalta a felelősséget. A Szent János Kórház a budaörsi egynapos sebészet mint elsődleges ellátóhely kötelező háttérintézménye. Az ellátás teljes folyamata során mindkét intézmény szabályszerűen járt el.

A budaörsi operációkat végző orvos főállásban a Szent János Kórház szemészeti osztályának osztályvezető főorvosa, az ellátás tehát az ő személyén keresztül is folytonos (a reoperációkat is ő végezte).

Budaörsi Egészségügyi Központ a történtekért elnézést kért, személyesen és a nyilvánosságon keresztül is kifejezte együttérzését az érintett betegekkel és családokkal, részt vesz a betegek rehabilitációjában, és együttműködik a hatóságokkal.


 

Czuczor Gergely a sajtótájékoztatón jelezte: felvetik azt is, hogy mivel a Jump Consulting Kft. üzleti beszámolója szerint a cég 2016 és 2017 közötti 177 millió forintos nettó árbevétele 1377 millió forintra emelkedett egy év alatt, nem lenne-e érdemes az egészségügyi intézményt ismét városi üzemeltetésbe venni.   

 


Tudni kell, hogy a Jump Consulting szerződése a budaörsi Önkormányzattal a járóbeteg ellátásra vonatkozik, az eset érintettje, az egynapos sebészet ettől független.


 

A városi Fidesz vezetője beszélt arról is, hogy az egészségügyi központ közleményben kért csak elnézést a betegektől, és január eleje óta egyesével hívogatja be a sértetteket, hogy peren kívül megegyezzen velük. 2019. december 15. óta az egynapos sebészeti részleg nem kapott engedélyt az ÁNTSZ-től további műtétek elvégzésére – fűzte hozzá Czuczor Gergely.

 

 

Megkerestük az ügyben a Wittinghoff Tamást, Budaörs polgármesterét.

Wittinghoff Tamás polgármester a Budaörsi Infónak elmondta, hogy Czuczor Gergely valótlant állít nyilatkozatában. Ezt azzal indokolta, hogy a számára írt levélből tudnia kellett volna a tényeket.

 

2014_oktober_23_unnepseg_59

 

Idézet a Wittinghoff Tamás Czuczor Gergelynek írt leveléből:

a médiában megjelentek kapcsán is fontos leszögezni, hogy a Szent János kórház nem afféle kívülállóként került a képbe, hiszen a műtéteket e kórház osztályvezető főorvosa végezte Budaörsön, aki mellesleg az egyik legelismertebb szaktekintély.

Minden ilyen jellegű műtétet követően az utógondozás hasonlóan történik. Azaz az is természetes, hogy a reoperációt is a doktornő végezte, s ő kíséri folyamatosan figyelemmel a betegek gyógyulását. Illetve végzi a felmerülő és szükséges orvosi ellátást.

A Budaörsi Egészségügyi Központ a műtéti szövődmények megjelenésétől kezdve, folyamatosan végig kísérte a betegek állapotának alakulását és tárgyalásokat kezdeményeznek az érintett betegekkel az esetleges jóvátétel ügyében. Az egynapos sebészetet működtető Jump Consulting Kft. teljes körű felelősséget vállal a történtekért.

A GDPR előírásai szerint az Egészségügyi Központ adatot csak az ÁNTSZ felé adhat ki. Így a betegek kilétéről sem adhattak számunkra információt.”

 

A polgármester hozzátette, hogy azt a hazugságot tehát, hogy a város magára hagyta volna a betegeket a helyére kell tenni.

“Egyfelől a fentiek szerint a vonatkozó jogszabályok alapján sem az egynapos sebészet, sem a János kórház szemészete beteg adatokat, sem egyéb, rájuk vonatkozó adatokat ki nem adhat.

Ezt a fideszesek nyilván pontosan tudják. Ha nem, az nagy baj…

Ám egy érintett beteg barátom révén, aki maga keresett fel, beteg oldalról is van folyamatosan információm. És a műtétet végző orvossal is rendszeres kapcsolatban vagyunk. Aki mellesleg az ország egyik legjobb szemész specialistája. Sem gyermekeimet, sem saját szemeimet senki másra nem bíznám.

Harmadrészt napi kapcsolatban vagyunk az egynapos sebészet üzemeltetőjével. Az egynapos sebészet ugyan nem önkormányzati feladat, de természetesen folyamatosan tájékoztatnak a fejleményektől, ahogy ezt kértük az ÁNTSZ-től is, akik az egynapos sebészet felügyeleti szerveként működnek.

Ami pedig a kormánylakáj médiában, s a fideszesek szájából úgy hangzott el, hogy rokoni cégnek privatizáltam azt, amihez egyébként a városnak semmi köze… Nettó hazugság. Természetesen semmiféle rokoni kapcsolat nem fűz az érintett céghez.

És természetesen a majd két évtizede magánosított szakrendelő üzemeltetőjét is szabályos közbeszerzési eljárás keretében választotta ki, s ennek megfelelően döntött róla a város képviselő-testülete.

Arra a kérdésre, hogy a város vegyen át egy magáncégtől egy olyan feladatot, mely nem önkormányzati feladat, amiről vele szerződéses kapcsolatban nem áll, s nem az önkormányzat, hanem az ÁNTSz a felettes szerve, szavakat is nehéz találni.

Czuczor Gergely ugyan nem élt a szocializmusban, de úgy tűnik, vonzódik a régi SZTK rendelők világához, vagy éppen a tragikus állapotú állami kórházakat tartja jó példának. Erről szó nem lehet.
Ami pedig a legfontosabb. Nem azok érdekelnek, akik betegek szomorú esetét politikai játszmáikhoz akarják felhasználni, a betegek gyógyulása érdekel. Azért dolgozom, s tartom a kapcsolatot minden érintettel, hogy ez a szomorú eset ne ismétlődhessen meg, s a betegek a lehető legjobb ellátást kapják.”

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.