Emmi: megemelt támogatás és bővülő szolgáltatások a fogyatékosságügyben

Idén emelkedik a tartósan beteg, fogyatékos gyermeküket otthonápolók havi járandósága, 40 milliárd forinttal több támogatást kapnak az egyházi, önkormányzati és civil fenntartású szociális intézmények fenntartói, folyatódik a kommunikációs akadálymentesítés és több látássérült ember férhet hozzá a rehabilitációs szolgáltatásokhoz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.

 

Közleményükben hangsúlyozták: a kormány kiemelten kezeli a fogyatékossággal élőket és a tartós beteg családtagjaikat ápolókat: 2010 óta a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetekre fordított kormányzati támogatás duplájára, az ápolási díjra fordított támogatás a háromszorosára, 15 milliárdról 45 milliárd forintra nőtt, ez az összeg 2020-ban még magasabb, 55 milliárd forint lesz. A gyod 2019-ben havi bruttó 100 ezer forint volt, 2020-ban bruttó 123 910 forintra emelkedik. A kormány döntése alapján az ellátás összege 2022-ig eléri majd a minimálbér bruttó összegét.

Tavaly döntés született arról is, hogy beépül az egyházi, önkormányzati és civil fenntartású szociális intézményeknek járó normatívába a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése miatt bevezetett bértámogatás, ez 40 milliárd forintnyi összeget tesz ki a 2020-as költségvetésben. Ezzel a döntéssel jelentősen csökkenni fognak a fenntartók adminisztrációs terhei, és tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá válik a finanszírozásuk – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy 2019-ben nemzetközi összehasonlításban is példaértékű fejlesztések valósultak meg, amelyek a fogyatékosságuk miatt kommunikációjukban akadályozott embereket segítik. Ilyen innovatív informatikai fejlesztés a siket és nagyothalló embereknek készült “Kontakt”, vagy a látássérültek számára kifejlesztett “Távszem” szolgáltatás. A kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül 4 milliárd forintot biztosít fogyatékosságügyi civil szervezeteknek, hogy javaslataik alapján tudják segíteni saját célcsoportjaikat az infokommunikáció és az akadálymentesítés területén. Mindez magában foglalja az okoseszközök használatát, illetve azok informatikai támogatását.

Az Országgyűlés decemberben fogadta el azt a törvénymódosítást, amely alapján 2021. január elsejétől minden magyarországi, 16 évnél idősebb látássérült vagy vak ember részére biztosítják a térítésmentes látásrehabilitációt. Az elemi rehabilitáció a látássérültté vált személyeknek segít az akadályok leküzdésében. A rehabilitáció során megtanítják számukra a közlekedést, a háztartásvezetést, az informatikai eszközök használatát. A szolgáltatás hozzájárul a munkavállaláshoz szükséges készségek fejlesztéséhez – áll az Emmi közleményében.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.