Budaörs 2019 – Wittinghoff Tamás polgármester évértékelője

(Budaörs, 2019. december 23. – Budaörsi Infó)  Önkormányzati választási év volt 2019. Újabb öt évre választottunk képviselőket és polgármestert. Wittinghoff Tamást, Budaörs régi-új polgármesterét kértük, hogy foglalja össze olvasóink számára, hogy milyen volt a 2019-os év a városunk számára.

 

 

 

A 2019-es év azért sem átlagos, mert idén voltak az önkormányzati választások, vagyis most zárult le egy fél-évtizedes ciklus.

Sajnos, Budaörsön inkább azért marad emlékezetes ez a választás, mert a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy bárki olyan tisztességtelen és súlyosan törvénysértő eszközökkel kampányolt volna, mint ahogyan ez most a Fidesz-KDNP érdekében történt. A rendőrségi nyomozások még zajlanak ezekben az ügyekben. Fontos, hogy világossá váljék, pontosan kik álltak az elkövetett bűncselekmények mögött.

 

 

valasztasikulonszam2019 (2)

 

Szerencsére a budaörsiek nem voltak „vevők” erre az alpári színvonalra, és szavazataikkal jelezték is ezt. A Budaörs Fejlődéséért Egyesület még nagyobb arányban nyerte a választást, mint öt évvel ezelőtt. A Fidesz-KDNP jelöltjei csak listáról jutottak be a képviselő-testületbe, egyetlen körzetben sem szavaztak bizalmat nekik az ott élők.

 

 

bfe_2019_valasztas

 

A mostani önkormányzati választáson egyébként országszerte komoly figyelmeztetést kaptak a kormánypártok. A Fidesz elveszítette a fővárost, több tucatnyi nagy- és kisváros mellett. Megszűnt az elszigeteltségünk, immár a Fővárosi Önkormányzat mellett több környező településen is ellenzéki polgármestert választottak. Velük talán el tudjuk érni, hogy a kormánypárti polgármesterek is félretegyék a politikai megfontolásokat, s együtt tudunk dolgozni a térség fejlesztése érdekében.

A kormány részéről a választás utáni reakciók nem túl biztatóak. Az építéshatóságok felszámolása, a kultúra fenyegetettsége olyan reakciók, melyek egy demokratikusan működő országban elképzelhetetlenek. Pedig a kormánynak meg kellene értenie, nem érdemes ellenségként kezelni a nem fideszes vezetésű településeket, hiszen az ő szavazóik is megszenvedik, ha a büntetés politikáját folytatják. Tudomásul kell venniük, hogy megváltoztak az erőviszonyok, diktátumok helyett kompromisszumokra és együttműködésre van szükség.

 

 


A Budaörsöt sújtó intézkedés sérti az Önkormányzatok Európai Chartáját


 

Az egész ciklusra, így 2019-re is rányomta a bélyegét az évente kétmilliárd forintnál is nagyobb, egyértelműen törvénytelen, központi pénzelvonás.

Az Európa Tanácsnak az önkormányzati működést, s annak uniós normáit felügyelő szerve nemrégiben tette közzé jelentését. A Monitoring Bizottság konkrétan leírta, hogy a Budaörsöt sújtó intézkedés sérti az Önkormányzatok Európai Chartáját. Márpedig Magyarország csatlakozott ehhez, jogszabályait elvileg ennek alá kellene rendelnie…

Az itt működő cégek adóiból befolyt összegnek éppen azt a részét viszik el, amiből nagyobb ütemben fejleszthetnénk a várost. Szerencsére annyira prosperál a helyi gazdaság, hogy még így is sok mindent sikerült megoldanunk.

 

 


A legfontosabb, hogy megőriztük az eddig elért színvonalat


 

A legfontosabb, hogy megőriztük az eddig elért – és a budaörsiek által jogosan elvárt – színvonalat, mind az intézményeink, mind a szolgáltatásaink tekintetében. Emellett sok területen tudtunk fejlesztéseket felmutatni. Látványos szakaszához ért az úgynevezett BÉKISZ projekt, amelynek keretében a csepeli szennyvíztisztítóba vezetjük Budaörs szennyvizét. Ennek a másfél milliárdos beruházásnak a keretében rengeteg utcát újítottunk meg idén is a csatornahálózattal együtt. Ugyanilyen jelentős fejlesztés az Idősek Otthonának bővítése és a buszvégállomás megújítása.

 

 

2019_07_02_autobuszpalyaudvarfelujitas (5)

 

De elkészült a Rózsa utca 17. alatt található Csicsergő Tagóvoda és zeneiskola, valamint a Csicsergő Óvoda Clementis utcai központjának megújult épülete is. Folytatódott a járdaprogram, a parkolók építése és nyolc intézmény játszóudvara készült el.

Büszkék vagyunk az Egészségügyi Központunkra, amely a magyar egészségügy folyamatos lecsúszása közepette komoly fejlesztéseket hajt végre, és a gyógyítás színvonala is javul.

 

 

budaorsi_egeszsegugyi_kozpont_jump_2019dec12

 

Jutott pénz kultúrára, sportra, a nemzetiségi és civil szervezetekre. De, ami a legfontosabb, hogy a szociális védőhálónk sem gyengült meg. Immár 22 féle támogatást vehetnek igénybe azok, akik bármilyen területen segítségre szorulnak.

 

 


Nehézségeink leginkább ott támadtak, ahol az állam átgondolatlanul avatkozott be az önkormányzatok életébe


 

Nehézségeink leginkább ott támadtak, ahol az állam átgondolatlanul avatkozott be az önkormányzatok életébe. Városszerte felháborodást keltett, hogy az ország egyik legjobb gimnáziuma, az Illyés igazgatójának pályázatát nem fogadták el, és kinevezését csak egy évre hosszabbították meg. Ugyanezt tették a Herman általános iskola igazgatójával is.

Folyamatosan küzdenünk kell, hogy a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő államosított szemétszállítási cég legalább a kötelező feladatokat végezze el a városunkban.

 

 

Demonstracio_varoshaza2019_10_01_okatatas (22)

 

Sajnos ezek az elhibázott beavatkozások nem maradtak abba, most arra készülnek, hogy 2020 márciusától az önkormányzatoknak már végleg nem lesz sem beleszólása, sem rálátása arra, hogy mi épül a településükön.

De már itt kopogtat az újabb központosítási kísérlet, amelynek segítségével a helyi színházak autonómiáját igyekeznek korlátozni.

Az iparűzési adóbevételek felhasználását úgy akarják megkötni, hogy abból finanszírozzák a települések a tömegközlekedést, méghozzá úgy, hogy az állam kivonulna erről a területről. Budaörs már jelenleg is közel félmilliárd forintot fizet évente a BKK-nak, miközben ingyenes helyi buszjáratokat is üzemeltetünk, teljesen saját erőből.

Az agglomeráció egyik legnagyobb problémája az, hogy nincsen olyan kötöttpályás közlekedési megoldás, ami olyan sűrűséggel és színvonalon szállítaná az utasokat, hogy megérje letenni az autókat. Most a környező településekkel és a fővárossal karöltve szeretnénk elérni, hogy az állami és uniós forrásokból valósítsák meg az elővárosi vasúti közlekedést.

 

 


A 2019-es évben is sok fontos elismerésben részesült a város


 

A 2019-es évben is sok fontos elismerésben részesült a város, illetve annak intézményei. Mi lettünk például a legvirágosabb település a régióban.

 

viragosbudaors2019

 

viragosbudaors18c

 

Elnyertük a Humanitárius település díjat, a Budaörsi Tanodában folyó munkára már az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF is felfigyelt.  A Kesjár és a Mindszenty a 10 legjobb agglomerációs általános iskola közé került, de őrzi pozícióját az élbolyban az Illyés Gimnázium is. Díjazták a színházunk egy gyermekdarabját, és idén is hatalmas siker volt a Primanima nemzetközi animációs fesztiválunk.

 

 

humanitarius

 

humanitariustelepules

 

 


A legfontosabb kérdés mindig az, a helyben élők miként értékelik a város teljesítményét


 

Ám a legfontosabb kérdés mindig az, a helyben élők miként értékelik a város teljesítményét, illetve ezen belül a saját helyzetüket.

Ezért időről-időre rákérdezünk, hogy mennyire elégedettek a budaörsiek az itteni élettel, a szolgáltatásokkal, az önkormányzat működésével. Szerencsére a mutatók évről-évre javulnak, és immár az itt élők 95 százaléka szeret, ezen belül a jelentős részük nagyon szeret a városunkban élni.

Mindez jó alapot jelent az előttünk álló évek munkájához.

Most azonban az ünnepek következnek, amikor is a munkát a család, a barátok a lecsendesedés váltja fel.

Kívánom minden budaörsinek, hogy legyen szép a Karácsonyuk, az Újévhez pedig sok erőt, kitartást és sikereket kívánok valamennyiünknek.

 

 

varoshaza_budaors_2019dec

 

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.