Tüntettek a kormány kulturális törvényjavaslata ellen Budapesten

A kormány Országgyűlés előtt lévő kulturális törvényjavaslata ellen tüntettek hétfőn, Budapesten.

 

A Katona József Színház által szervezett megmozduláson a résztvevők teljesen megtöltötték a Madách teret, a tömeg miatt korlátozni kellett a Károly körút forgalmát is.

A demonstráción Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: a színpad, ahogy a kultúra is, nem a politikusoké, hanem a művészeké és a közönségé.

 

karacsony_gergely_2019dec9

 

“Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük. Ez a mi jogos önvédelmünk” – fogalmazott a politikus, aki szerint hiába szavazza meg a javaslatot a parlament, az nem törvény lesz, hanem diktátum.

Karácsony Gergely szerint a törvényjavaslat egy kísérlet megbosszulni, hogy a kormánypártok elvesztették Budapestet.

A főváros meg fogja védeni a színházait, művészeit és a szabadságát – emelte ki a főpolgármester.

A tüntetésen Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója hangsúlyozta: a törvényjavaslat ellen minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie.

A színház alapvetően kritikus és ellenzéki, mert ha nem, akkor unalmas és hazug – emelte ki Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata alapítója, aki beszédében a kormánypártokat szólította meg.

A tüntetésen felszólalt Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója; Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze; Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője, valamint Farkas Franciska színésznő is.

 

macsai_pal_2019dec9

 

Az új kulturális törvénytervezet ellen a Független Előadó-Művészeti Szövetség online petíciót indított el, amit már 50 ezren írtak alá – mondta el a demonstráción Boross Martin színházi rendező. A demonstráción felolvasták egy több mint 100, 30 évnél fiatalabb színművész által aláírt nyílt levelet is, amely többek között érdemi szakmai egyeztetést követelt bármilyen színházat érintő törvénymódosítás előtt.

 

Az Index élő közvetítése itt nézhető meg:

https://www.facebook.com/Indexhu/videos/707299093093821/

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.