Női asztalitenisz BL – Nem jutott be a negyeddöntőbe a Budaörs, az Európa Kupában folytathatja

(Budaörs, 2019. december 7. – Budaörsi Infó) – A Budaörs 3-0-ra 2019. kikapott december 6-án pénteken a vendég Metz együttesétől, így nem jutott be a negyeddöntőbe a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában.

 

 

Mivel a C csoport harmadik tagjától, a címvédő lengyel Tarnobrzegtől a magyar, valamint az előző idényben negyeddöntős francia csapat is kikapott “oda-vissza”, az egymás elleni párharcuk döntött a második továbbjutó hely sorsáról. Az első, franciaországi meccset a házigazdák nyerték 3-1-re, azaz ezúttal a Budaörsnek is legalább ilyen arányban kellett volna győznie.

Ehhez képest mindjárt az első összecsapás után hátrányba kerültek a magyarok, miután a világranglistán 71. Pergel Szandra négy szettben alulmaradt Carole Grundisch-sal szemben, aki ugyan jelenleg csupán a 440., de korábban volt 68. is a nemzetközi szövetség rangsorában.

A második találkozón aztán végképp elszálltak a magyar remények, mert a zentai születésű Surján Szabina (131.) ugyancsak négy játszmában kikapott a román Daniela Dodean-Monteirótól (133.). Francia szempontból az i-re a pontot az ugyancsak román Adina Diaconu (130.) tette fel, aki a már tét nélküli harmadik meccsen szettvesztés nélkül diadalmaskodott Nagyváradi Mercédesz (287.) felett.

A Budaörs így harmadik helyezettként átkerül az ETTU Kupa utódjának számító Európa Kupába, ahol a legjobb nyolc között kapcsolódik be a küzdelmekbe.

 

Eredmény, C csoport:

SH-ITB Budaörsi 2i SC – TT Metz (francia) 0-3

Pergel Szandra-Carole Grundisch 1-3 (-6, -4, 12, -9)
Surján Szabina – Daniela Dodean-Monteiro 1-3 (-8, 12, -9, -7)
Nagyváradi Mercédesz-Adina Diaconu 0-3 (-7, -9, -9)
A csoport végeredménye: 1. Tarnobrzeg (lengyel) 8 pont, 2. Metz 6, 3. Budaörs 4

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont járt.

A hármas csoportból az első két együttes jutott tovább a kieséses szakaszba.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.