Havazás – Szakértő: többszörösére nőhet a fékút havas úton nyári gumival

Akár 75-100 méterre is nőhet a fékút 50 kilométer per óra mellett, havas úton, nyári gumival – mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő az egyik televíziócsatorna műsorában.

 

A szakértő elmondta, 50 kilométeres óránkénti sebesség mellett, nem téli körülmények között körülbelül 7-8 méter a fékút, vagyis ekkora távolságon belül állhat meg az autó. Téli gumival, havas úton ez akár 30 méter is lehet – tette hozzá.

A nyári gumi anyaga 0 fok körül teljesen rideggé válik, a rugalmassága megszűnik, és a felülete sem úgy van kialakítva, hogy megbirkózzon a hóval – tette hozzá.

Ha kimegyünk télen egy nyári abronccsal, nem csak önmagunkat, de mások életét is veszélyeztetjük – hangsúlyozta. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.