Történelmi kézműves vásár a Magyar Nemzeti Múzeumban

Történelmi kézműves vásárt és hagyományőrző találkozót rendez a Magyar Nemzeti Múzeum november 30. és december 1-je között.

 

Ezen a hétvégén a Nemzeti Múzeum látogatói nemcsak a történeti és régészeti kiállítások kincseit tekinthetik meg, hanem olyan hagyományőrzőkkel is találkozhatnak, akik eredeti technikákkal, egy-egy korszak szellemében készítenek tárgyakat – tájékoztatta az MTI-t a múzeum.

Közleményük szerint a vásári forgatagban egymás mellett sorakoznak majd azok a bronzkori kerámiák, római üvegek, középkori kardok, textíliák, ékszerek és ruhák, amelyek a legjelesebb mai kézműves mesterek tudását dicsérik.

A míves műtárgymásolatokat, rekonstrukciókat a látogatók kézbe vehetik, megvásárolhatják, a programokon pedig megnézhetik, meghallgathatják, egykor miként használták őket, sőt az elkészítésükkel is próbálkozhatnak.

Lesz íjkészítés, brokátszövés kártyával, az érdeklődők találkozhatnak fűszerkereskedővel, seborvossal, bábával, gabonakereskedővel, késessel, páncélkészítővel. A látogatók átélhetnek egy igazi viking vívóversenyt áldozati bemutatóval, és a lovagi tornák hangulatában szurkolhatnak a Buhurt Pro-fight gálán a középkori fegyverekkel küzdő harcosoknak.

A szakmai programok sem maradnak el: tárlatvezetések, könyvbemutatók segítségével lesz megismerhető a muzeológia világa, eközben a gyerekekre külön szórakozás vár: meséket, legendákat hallgathatnak, kézműveskedhetnek és kincset kereshetnek a vásári forgatagban.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.