Ne dőljön be a csalóknak!

(Budaörs, 2019. november 12. – Budaörsi Infó) Mindennapjaink jelenségévé vált az a fajta úgynevezett „trükkös” bűnelkövetési módszer, amely főként az egyedül élő időskorúakat érinti. Az elkövetők személyesen vagy telefonon keresik fel áldozataikat, ahol kihasználva hiszékenységüket, különböző történetekkel férkőznek a bizalmukba.

 

Igen gyakori a trükkös csalások esetében, hogy az elkövetők különféle szolgáltatók munkatársainak vagy hivatalos személynek adják ki magukat és hihetőnek tűnő magyarázatokkal, kérésekkel (villanyóra, vízóra, gázóra leolvasás, túlfizetés …stb.) próbálnak a sértett bizalmába férkőzni, bejutni a lakásba vagy pénzváltás ürügyén nagyobb összegű készpénzt kérni.

Az elkövetők attól sem riadnak vissza, hogy rendőrnek adják ki magukat, és a hivatalos jelleget színlelve férkőzzenek be a sértett bizalmába, otthonába. Megtévesztésként hamis igazolványt, vagy igazolványtokot mutatnak fel. Jellemzően nem a jól ismert egyenruhában, hanem úgymond civil, polgári öltözetben jelennek meg.

A legfontosabb, hogy óvakodjanak az idegenektől, és ne engedjék be őket lakásukba!

 

 

betoro

 

Mit tegyen, ha idegen érkezik?

– Idegent soha ne engedjen be a lakásába! Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor ne hagyja őt egyedül egyetlen pillanatra sem!

– Az Önhöz becsengető idegenekkel kapcsolatban mindig legyen óvatos! Előfordul, hogy hivatalos személynek, szolgáltató munkatársának (postás, újságos, szerelő, díjbeszedő, mérőóra-leolvasó, rendőr) adják ki magukat a csalók, vagy házaló árusként, bajba jutott személyként segítséget kérve, esetleg hivatalos ügyben hatósági személyként, rendőrként próbálnak bejutni a lakásokba!

– Idegen kérésére ne váltson pénzt, és legyen óvatos, ha nagy címletű pénzből kell visszaadnia, nehogy hamis bankjeggyel fizessenek Önnek!

 

penztarca

 

BONTSA A VONALAT!

Egy másik gyakori trükkös módszer az “unokázós csalás”. A módszer lényege, hogy az elkövetők telefonon felhívják a kiszemelt áldozatot az alábbi színlelt indokokkal.

– Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.

– Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.

– A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

– Életmentő műtétet kell végrehajtani az unokán, vagy más hozzátartozón.
Előfordul, hogy a telefonhoz hívnak egy magát „rendőrnek vagy orvosnak” kiadó személyt is, aki megerősíti azt, hogy valóban megtörtént a baleset, vagy műtét, ezzel ráhatást gyakorolva, hogy mindenképpen segítenie kell.

 

 

telefon

 

 

FONTOS! Szakítsa meg a telefonhívást, és ellenőrizze a kapott hír valóságtartalmát!

– Ne bízzon meg a váratlanul telefonon vagy személyesen jelentkező idegenekben!

– Ha gyanús telefonhívást kap, BONTSA A VONALAT!

– Haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az unokával, hozzátartozóval, mert ezzel tudja ellenőrizni a hívás valóságtartalmát.

– Soha ne adjon át pénzt, vagy más értéket idegenek számára!

– Bűncselekmény gyanúja esetén értesítse a rendőrséget!

 

Figyelem!

A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódhatnak. Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válna, azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107 vagy 112 segélyhívó számon.

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.