(Budaörs, 2019. október 30. – Budaörsi Infó) A 35. éves születésnapját ünneplő Sapszon Ferenc Kórus jubileumi koncertet adott október 19-én a katolikus templomban, melyet szinte teljesen megtöltött a nagyérdemű közönség. A műsor amolyan “visszatekintés” volt az elmúlt három és fél évtizedre. Olyan művek hangzottak el ugyanis latin, magyar és spanyol nyelven, amelyeket részben még Sapszon ...

(Budaörs, 2019. október 29. – Budaörsi Infó) – Több mint szász alkotás szerepel a 2019-es Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, amelyet október 30. és november 2. között rendeznek meg Budaörsön – közölték a ...

Egy 67 éves asszony vált Kína legidősebb kismamájává, miután a kelet-kínai Santung tartományban életet adott újszülöttjének – jelentette a Guancha.cn kínai ...

(Budaörs, 2019. október 29. – Budaörsi Infó) A budaörsiek szinte kivétel nélkül szeretnek a városban élni, elégedettek a helyi szolgáltatásokkal és az önkormányzattal. A megkérdezettek 95 százaléka helytelenítette az iskolaigazgatók pályázatának minisztériumi elutasítását – derült ki a legfrissebb ...

Már az igénylő személyi azonosítóját (korábbi elnevezéssel személyi számát) és a lakcímét is rögzítik az újonnan kiállított állandó személyazonosító igazolvány (eSzemélyi) tároló elemén – tájékoztatta a Belügyminisztérium ...

Kilenc év után jövőre visszatér Magyarországra Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros új turnéján Supernatural című albuma huszadik, az Abraxas ötvenedik évfordulóját ünnepli, és 2020. március 19-én a Papp László Budapest Sportarénában lép ...

Nem jogerősen 7 év fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy 48 éves férfit, aki megszúrt egy embert, hogy megtarthassa a tőle ellopott üveg bort. Emellett testi sértés és garázdaság miatt is felelnie kellett – közölte a fővárosi ...

Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő – figyelmeztetnek amerikai és brit kutatók, akik a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban publikált tanulmányukban a cigarettacsikkek műanyagszennyezésben játszott szerepére is ...

(Budaörs, 2019. október 28. – Budaörsi Infó)  2019. október 28-án sajtótájékoztatót tartott Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő Budaörsön. A tájékoztatón elhangzottakra reagált a Budaörs Fejlődéséért Egyesület ...

(Budaörs, 2019. október 28. – Budaörsi Infó) 2019. október 28-án sajtótájékoztatót tartott Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő ...

(Budaörs, 2019. október 28., Budaörsi Infó) – A Budaörs 3-0-s győzelmet aratott idegenben a labdarúgó NB II 14. fordulójának vasárnapi ...

(Budaörs, 2019. október 28. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Egészségügyi Központ következő – nem kizárólag orvosoknak szóló – szakmai tanácskozása a daganatos megbetegedésekkel foglalkozik. Az előadásokat ezúttal is a szakrendelőben gyógyító és más, tudományos tevékenységet is folytató orvosok, szakmájuk rangos képviselői ...