Primanima Nemzetközi Animációs Fesztivál Budaörsön

(Budaörs, 2019. október 27. – Budaörsi Infó) Október 30. és november 2. között, immár nyolcadik alkalommal megrendezett Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon pályakezdő alkotók mutathatják be legfrissebb munkáikat. A 8. Primanimára közel 700 filmet neveztek, ezek közül választott ki az előzsűri 60 animációt, melyek a diák-, diploma- és elsőfilm kategóriákban versenyeznek, valamint 45 animáció szerepel a gyerekfilmes, és 15 kisfilm az újonnan létrehozott PrimaTeen versenyprogramban.

 

 

Az idei Primaimára rekord mennyiségű gyerekfilm érkezett be, ezért a szervezők bővítették a fesztivál gyerekfilmes versenyprogramját.

A gyerekeknek és a kamaszoknak két egész estés filmet is vetítenek: a Hajótöröttek című magyar ismeretterjesztő rajzfilm-sorozat moziváltozata a kisebb korosztálynak készült, míg a norvég filmrendező, Mats Grorud A torony (The Tower) című első egész estés bábanimációs filmje a nagyobbaknak szól.

A fesztivál új programszekciója a kamaszoknak szóló PrimaTeen. A rövidfilm-vetítéseket a válogatás kurátora, Peer Krisztina gyermekpszichológus által vezetett beszélgetések követik.

A Primanima idén külön figyelmet szentel az animációs dokumentumfilmeknek. A DokuAnim elnevezésű nemzetközi rövidfilmes blokkban lesznek családtörténeti tematikájú kisfilmek, illetve a gender és a multikulturalizmus kérdését körbejáró alkotások. A vetítés előtt egy magyar alkotókkal szervezett pódiumbeszélgetésen Csáki László, a gyártás alatt álló Kék Pelikán című egész estés animációs dokumentumfilm rendezője, valamint Szirmai Márton, a szintén valós történeten alapuló egész estés animációs film, a Hol rontottam el? rendezője mesél készülő filmjéről.

A számos filmprogram között Night Moves néven éjszakánként a fesztiválra nevezett legextrémebb animációkból lesz látható egy-egy összeállítás.

A 8. Primanima nemzetközi zsűrijének tagjai Milen Alempijevic, a szerb ANIMANIMA fesztivál művészeti vezetője, Lucija Mrzljak horvát animációs filmrendező és illusztrátor, valamint Maria Steinmetz orosz származású, Berlinben élő animációs rendező. A gyermekfilmes versenyprogram szakmai zsűrijének tagjai: Weisz Béla rajzfilmrendező, karikaturista, Fischer Ferenc animációs rendező és tanár, valamint Gerzsenyi Judit építészmérnök. Ezen kívül külön véleményezi a filmeket a szakmán kívüli civilekből álló PrimAlter zsűri is, Gyékiss Roland szociális munkás, Mécs Anna író, Somorjai Miklós Waldorf-pedagógus.

A Primanima Nemzetközi Műhely idei kísérleti animációs workshopját Ducki Tomek lengyel–magyar animációs rendező és Gina Thorstensten norvég képzőművész vezetik, amelyen egy különleges gyurmaanimációs technika, a strata-cut trükkjeit sajátíthatják el a résztvevők.

A fesztivál alatt, délelőttönként a rajzfilmek legifjabb rajongói szakemberek segítségével megismerhetik az animációsfilm-készítés titkait a Primanima Animációs Játszóházban.

A Primanimára számos rendező kíséri el a filmjét, a hazai animációs iskolák hallgatóin és a fiatal magyar alkotókon kívül több külföldi versenyfilm készítője is részt vesz a négynapos fesztiválon, akikkel a kötetlen hangulatú közönségtalálkozókon lehet megismerkedni.

Mesterkurzusok keretében mutatkozik be Gina Thorstensen, Lucija Mrzljak, valamint Maria Steinmetz. A fesztivál idén is vendégül látja a közép- és kelet-európai animációs testület (CEE Animation) szakmai találkozóját, akik egy kerekasztal-beszélgetésen azt járják körül, milyen kihívásokkal küzdenek a régióban dolgozó animációs filmproducerek. Ezzel párhuzamosan bemutatkozik a frissen alakult Magyar Animációs Producerek Szövetsége (MAPSZ) is.

Zenél a Tekergő Meseösvény gyerekzenekar, az esti koncerteken fellép a Trio Squelini, a G-ras & Roots 4Ward, valamint a fesztivál szervezői is a DJ-pult mögé állnak.

A Primanima fő helyszínei a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház, a BABtér, valamint a Városi Ifjúsági Klub, a Zichy Major és Városháza.

A gyerekfilmek versenyprogramját, szintén már hagyományos módon, a budaörsi helyszín mellett több más magyarországi nagyvárosban és a határon túl is megtekinthetik az érdeklődők, idén Szekszárd, Sopron, Pécs, Nagyvárad, Kolozsvár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Nürnberg tart kihelyezett Primanima-vetítéseket.

A Primanima részletes programja megtalálható: https://primanima.eu/

 

 

(Budaörsi Infó/budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.