Önkormányzat 2019 – Nyolcadik alkalommal választ önkormányzatokat az ország

A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak Magyarország 3177 településén önkormányzati választásokat vasárnap.

 

A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőjelöltekre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak. A nemzetiségi választópolgárok a nemzetiségi önkormányzatok tagjait választják meg az önkormányzati voksolással egy napon. A képviselők mandátuma öt évre szól.
A választás egyfordulós, és az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Mivel nincs eredményességi küszöb, akár egyetlen szavazattal is polgármesterek vagy képviselők lehetnek a jelöltek.

Vasárnap reggel 6 és este 7 óra között 8 millió 25 ezer választó dönthet arról az ország 10 278 szavazókörében, kik képviseljék érdekeiket az elkövetkező öt évben az önkormányzatokban. A választáson nemcsak a magyar állampolgárok, hanem a letelepedettek, bevándoroltak, menekültek, valamint az Európai Unió többi tagállamának magyarországi lakcímmel rendelkező, névjegyzékbe vett állampolgárai is szavazhatnak.

A választáson négy főpolgármester-jelölt és 7363 polgármester-jelölt indul. A tízezernél kevesebb lakosú településeken – ahol egyéni listán választják a képviselőket és minden választópolgár annyi jelöltre szavazhat, ahány tagú a testület – 34 788-an indulnak jelöltként. A 169, tízezernél több lakosú településen vegyes választási rendszerben, egyéni választókerületben és kompenzációs listán juthatnak a jelöltek mandátumhoz.

Az egyéni választókerületekben 5729-en indulnak, a települési kompenzációs listákon – amelyekre a választók közvetlenül nem szavaznak, ezeket a mandátumokat a vesztes jelöltekre leadott töredékszavazatok alapján osztják szét – 549 listán 5147 jelölt indul. A 381 megyei közgyűlési mandátumért 1852-en indulnak 104 listán.     Az önkormányzati választásra 341 jelölőszervezetet vettek nyilvántartásba az országban, a nemzetiségi voksolásra 97-et.

Jelölt hiányában nem lehet polgármester-választást tartani a Zala megyei Lakhegyen és a Veszprém megyei Balatonszepezden. Jelölt hiányában nem lehet vasárnap képviselő-testületi választást tartani a Baranya megyei Apátvarasdon, a Zala megyei Lakhegyen és a Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentandráson.

Az önkormányzati választással egy időben a nemzetiségiek is megválasztják a települési, megyei és országos önkormányzatok tagjait. Vasárnap 2188 települési szintű választást tartanak a nemzetiségi választópolgárok, emellett 62 megyei és 13 országos választás is lesz. A nemzetiségiként regisztrált választópolgárok ugyanabban a szavazókörben szavazhatnak a települési, területi (megyei, fővárosi), illetve országos nemzetiségi önkormányzatokra, ahol a helyi önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre. A nemzetiségi névjegyzékben 318 ezren szerepelnek, közülük 15 ezren indulnak jelöltként.

Az önkormányzati választáson 29 ezren kérték, hogy ne a lakóhelyükön, hanem átjelentkezéssel a tartózkodási helyükön szavazhassanak. Öt éve 18 ezren voltak az átjelentkezéssel szavazók.

A választók, attól függően, hogy a fővárosban, megyei jogú városban, 10 ezernél nagyobb vagy annál kisebb lélekszámú településeken adják le voksukat, két vagy három szavazólapon szavazhatnak.

Két szavazólapot kapnak a megyei jogú városban élők: ők a polgármesterre és a közgyűlés tagjaira szavazhatnak. Három szavazólapot kapnak azok a választópolgárok, akik nem megyei jogú városban, illetve községben élnek: ők a polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett szavazhatnak a megyei közgyűlés listáira is.
A fővárosban élők három szavazólapot kapnak: ők a képviselő-testület és a polgármester mellett a főpolgármester személyére szavazhatnak. A fővárosban a megválasztott 23 polgármester automatikusan a Fővárosi Közgyűlés tagja lesz, további kilenc mandátumot a vesztes polgármesterjelöltekre leadott töredékszavazatok alapján osztanak szét a listák között. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.