Eltávolították a belgrádi vár bástyájáról a Győztes elnevezésű szobrot, a város jelképét

Jelentős restaurálásra szorul, ezért eltávolították talapzatáról a Belgrád jelképének számító Győztes elnevezésű szobrot, így a belgrádi vár bástyája a következő fél évben üresen áll majd.

 

A Győztest 1928-ban állították, az első világháború végének szerbek számára is fontos eseménye, a szaloniki front áttörésének tizedik évfordulóján.
A sólymot és kardot tartó meztelen férfit ábrázoló szobor Ivan Mestrovic alkotása. Az emlékmű 425 centiméter magas és megközelítőleg másfél tonnát nyom, talapzatról való eltávolítása így több órát vett igénybe.

A munkálatokat élőben követhették az érdeklődők Belgrád főterén, valamint a közösségi médiában.
A műemlékvédők régóta figyelmeztettek arra, hogy a 91 éves szobor felújításra szorul, sérülései között több második világháborús golyónyom is található, és mivel a szobor belülről üreges, darazsak fészkelték be magukat a belsejébe.

A feltételezések szerint a befolyó víz miatt a belső vasszerkezetet teljes mértékben szétmarta a rozsda, így azt is ki kell majd cserélni.
Ez az első eset, hogy az emlékművet felavatása óta leemelték a talapzatáról. A kiemelt jelentőségű kulturális javak sorába tartozó alkotást egy szendrői (Smederevo) műhelyben állítják helyre, és a feltételezések szerint a jövő februárban kerülhet vissza eredeti helyére. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.