A Föld-Hold távolság a cél a jubileumi Országfutáson

Szombattól már tizedik alkalommal rendezik meg az Országfutást, melynek szervezői abban bíznak, hogy a programnak 30 ezer ember lesz részese, összteljesítményük pedig eléri majd a Föld-Hold távolságot, azaz a 380 ezer kilométert.

 

A rendezők tájékoztatása szerint a tavaszi, kilencedik Országfutáson 21 ezren vettek részt, összességében 280 ezer kilométer megtéve, s most esély van arra, hogy ezt is túlszárnyalják.

A jubileumi eseményre október 12. és 23. között kerül sor. A szerepléshez ingyenesen regisztrálni kell az Országfutás honlapján. A kiírás szerint legalább 5 kilométeres szakaszt kell teljesíteni futva vagy gyalogolva, akár külföldön is, egy-egy etapot pedig többen is megtehetnek, mivel csoportoknak is lehet regisztrálni.

Az első Országfutásra 2015 márciusában került sor. Akkor a közel négyezer résztvevő 46 733 kilométert teljesített, ami több mint hússzorosa a 2246 kilométer hosszú országhatárnak. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.