Új jogszabályt fogadtak el a visszaéléseket bejelentők védelmének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa az uniós jog megsértéséről beszámoló, visszaéléseket nyilvánosságra hozók védelmének megerősítésére vonatkozó új szabályokat fogadott el, amelyek értelmében a bejelentőket védő, biztonságos csatornákat kell kialakítani. Az új szabályozás 2021-től lép érvénybe – közölte a tanács.

 

 

Tájékoztatás szerint a tagországok bel-, és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozásán elfogadott irányelv egyúttal magas szintű védelmet biztosít majd a visszaélést bejelentők számára a megtorlással szemben, és kötelezi a tagállami hatóságokat a polgárok megfelelő tájékoztatására, valamint arra, hogy képezzenek ki tisztviselőket a visszaélések bejelentésével kapcsolatos helyzetek kezelésére.

A jogszabály szerint egyebek mellett a több mint 50 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok, illetve a több mint 10 ezer lakost számláló települések önkormányzatai kötelesek valós és hatékony bejelentési csatornákat létrehozni. A rendelet a visszaélést bejelentőket elsőként a szervezeten, vagy hivatalokon belüli, belső csatornák használatára ösztönzi, ezt követheti a külső csatornák – például a média – igénybevétele, amelyeket a hatóságok kötelesek létrehozni. A visszaélést bejelentők ugyanakkor abban az esetben sem veszítik majd el az őket megillető védelmet, ha úgy döntenek, hogy egyből a külső bejelentési csatornákat veszik igénybe.

A jogszabály hivatalos aláírása és kihirdetése után a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az új szabályokat átültessék saját jogrendjükbe. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.