Kampány kicsit másként – Fogadóóra négy keréken

(Budaörs, 2019. október 8. – Budaörsi Infó) Nem megszokott kampánnyal állt elő a választáson induló összesen négy független képviselőjelölt közül egyikőjük Budaörsön. Plakátok helyett egy Ikarus autóbusz segítségével ajánlja magát.

 

 

Bencsáth Gergely független képviselőjelölt a Budaörsi Infónak elmondta, hogy van egy busza, amit két héttel ezelőtt varázsoltak át kampánybusszá.

 

 

bencsathgergely2019fuggetlen

 

Először 2019. szeptember 28-án volt látható Budaörsön, legutóbb pedig október 5-én. Szombaton délután 14-17 óra között ismét egy ismerkedős-beszélgetős eseményt tartottam rajta a Szabadság úton a Kisfaludy és a Komáromi út közötti szakaszon.”

 

Honnan jött a buszos kampányolás ötlete?

“Sokat gondolkodtam az indulásom után, hogy milyen csatornákon próbáljam elérni a választóim.

Akkor jutott eszembe két ötlet. Az első: a negyedéves lakossági fórum, amit megválasztásom esetén a buszon, kirándulással egybekötve kívánok megtartani. (De ez ugye majd csak a megválasztásom után következhet.)

A második pedig ez a buszos hirdetés-kitelepülés volt.

Úgy érzem az oszlopra feltett nem túl igényes hirdetések, amikkel sokan operálnak, eléggé idejét múltak és kontraproduktívak (már csak metaforikusan is zavarna, hogy fel kelljen rám nézni, miközben folyamatosan azt szeretném megmutatni a választóimnak, hogy én egy vagyok közülük és az egyetlen valódi független jelölt, aki értük akar tenni.)

Én már a szórólapjaimnál is törekedtem arra, hogy a választók lássák első pillanatra, hogy egy nem szokványos jelölttel van dolguk. A busz is hasonló ötlet. Egyedi és remélem elég stílusos is, amilyen én magam is vagyok.”

 

Milyenek a visszajelzések eddig?

“Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Budaörsön ilyen Ikarusok már nem járnak, emiatt örültem akkor is, amikor egy másik választókerületben lakó anyuka a kisgyerekével kukkantott be megnézni a buszt. Jó volt látni a gyerek őszinte örömét, mikor a vezetőülésbe pattanhatott…”

 

Gondolom van még néhány ötlet a tarsolyban, mi lesz a következő akció?

“Sok ötletem van még, de főleg a megválasztásom utánra. Szeretném megmutatni mindenkinek – de legfőképp az 1. választókerület lakóinak -, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Megmutatni, milyen amikor a választott képviselő folyamatosan kikéri a véleményüket és úgy cselekszik, ahogy a választói megkívánják.

Addig meg a kitelepülés után, azt hiszem besegítek egy kicsit a helyi tömegközlekedésbe a busszal. Múlt héten úgy tűnt a nem túl sűrű hétvégi menetrend miatt sokan várnak a megállókban, úgyhogy akinek van kedve utazhat majd velem is a buszon. Ez a legújabb ötletem. Remélem tetszeni fog!”

 

 

bencsathgergelybusza2019

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.