Új védjegyek tanúsítják a termékek kiválóságát és környezetbarát tulajdonságait

Új védjegyeket hozott létre a Magyar Termék Nonprofit Kft. a termékek kiválóságának és környezetbarát tulajdonságának tanúsításra, a Kiváló Termék és az ÖKOlogikus jelölésért már jelentkezhetnek a magyarországi gyártók – közölte a Magyar Termék Nonprofit Kft. szerdán az MTI-vel.

 

Benedek Eszter, a kft. ügyvezetője a közlemény szerint sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új védjegyek kiemelkedő lehetőséget nyújtanak a gyártók számára a termékeik megkülönböztetésére, a vásárlók számára pedig megbízható információt adnak a bolti kínálatban található kiváló, illetve környezetbarát termékekről.

A két új védjegyet élelmiszerek és más termékek egyaránt megszerezhetik. Ezekre bármely magyarországi gyártó pályázhat, amelynek a terméke megfelel a Magyar Termék védjegyek alapkövetelményeinek. Az új védjegyek a vásárlók számára azt is igazolják, hogy a terméket belföldön gyártották – tette hozzá.

Krämer Tamás a tanúsítási projektek szakmai vezetője, a ConsAct Kft. ügyvezetője a két új védjegy odaítélésének feltételeiről és folyamatáról elmondta, hogy a kiválóságot, illetve környezetbarátságot gyakorlatias, átlátható, könnyen megérthető, előre meghatározott szabályrendszer alapján független szakemberek állapítják meg. Mivel ezek a követelmények nem termék specifikusak, így a tanúsítási rendszer azonnal és automatikusan követi a törvényi követelmények, valamint a termékekkel kapcsolatos elvárások változását.

A Kiváló Terméknél egyszerre vizsgálják a termék minőségét és a gyártó megfelelőségét, az ÖKOlogikus védjegynél pedig komplexen értékelik a terméket, valamint annak csomagolását és gyártását, továbbá az előállító szervezet környezetbarát jellegét, fenntartható működését.

A közlemény szerint két termék tanúsítása már le is zárult: az első Kiváló Termék védjegy a Naturlandé, az első ÖKOlogikus jelölés pedig a Creptóé lett.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.