Art Market Budapest – Öt kontinens kiállítói a kortárs művészeti vásáron

Huszonöt ország száznál is több kiállítója mintegy ötszáz művész több ezer alkotását mutatja be október 3. és 6. között a Millenáris Park csarnokaiban a 9. Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron (AMB).

 

Az Art Marketre rekordszámú jelentkezés érkezett, így minden eddiginél magasabb színvonalú válogatással találkozhat a közönség – közölte a rendezvénysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila, az AMB alapító-igazgatója.

Hozzátette: az Art Marketen olyan legendás alkotók is személyesen vesznek részt, mint Michelangelo Pistoletto vagy Oleg Kulik, a vásárhoz pedig mintegy 50 kísérőrendezvény csatlakozik városszerte.

A 86 éves olasz mester, Michelangelo Pistoletto Harmadik Paradicsom elnevezésű, több napos projektjével érkezik, amely a természet harmóniája és a technikai fejlődés vívmányainak összeegyeztetéséhez keresi a legjobb utakat. Ezt a folyamatot szimbolizálja az az óriási almát formázó Pistoletto-mű, amely a vásár végéig a Nemzeti Táncszínház előcsarnokában látható – számolt be Ledényi Attila.

Az Art Market Budapest idei díszvendége Oroszország, ahonnan mintegy ötven művész alkotásai érkeznek a vásárra, az ART.RUS művészeti fesztivál pedig Budapest más helyszíneit is bekapcsolja a programba. Ledényi Attila elmondása szerint a rangos kínálatból is kiemelkedik Oleg Kulik velencei biennálén is bemutatott fotósorozata. A legismertebb orosz képzőművész személyesen is részt vesz a vásáron és kifejezetten az Art Marketre készített performansszal jelentkezik.

A rendezvénysorozat ArtPhoto Budapest címmel külön szekciót szentel a fotóművészetnek. A nemzetközi sztártenor, José Cura itt mutatkozik be először fotóművészként művészeti vásáron, de kiállít a Lucien Hervé Alapítvány és látható lesz az Art Baselről érkező Bauhaus Contemporary című válogatás is – adott ízelítőt a programból az AMB igazgatója.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes felidézte: a főváros immár hat éve támogatója az Art Marketnek, amely a kezdeti “bátor gondolatból” mára eljutott odáig, hogy a régió megkerülhetetlen művészeti eseményévé vált. Mint hangsúlyozta, Budapestet az elmúlt tíz évben tapasztalható megújulás olyan virágzó, élettel teli várossá tette, amelyet már egyre több nemzetközi elismerés is népszerűsít.

Az Art Market kísérőrendezvényei közül a főpolgármester-helyettes kiemelte a Kiscelli Múzeum Oroszok feketén-fehéren című kiállítását és a Budapesti Történeti Múzeum Au revoir címmel magyar származású francia fotográfusok munkáit bemutató tárlatát, de felhívta a figyelmet a Deák17 Galériában Az utca nem játszótér címmel látható kiállításra is, amely a budapesti gördeszkázás történetét vizsgálja.

Glázer Tamás, a Millenáris Park ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy a rendezvényközpont a magyar ipartörténet egyik nemzetközi hírű gyáregysége helyén jött létre 2001-ben, most pedig befejezéséhez közeledik az épületek és a park teljes revitalizációja. Magyarország legnagyobb képzőművészeti kiállítása a 2019-2020-as szezon első nagy kulturális rendezvénye lesz a Millenáris Parkban – jegyezte meg.

Ledényi Attila újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy idén az Art Market első, csütörtöki napja lesz ingyenes a nagyközönség számára.

A művészeti vásár részletes programja a www.artmarketbudapest.hu honlapon érhető el.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.