Támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait

A Gyermekek Világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954 óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a gyermekekre emlékezünk, az ő támogatásukra, jogaik védelmezésére. E napon felhívást is intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF a világon a legnagyobb, a gyermekek érdekében tevékenykedő szervezet.

 

 

Az UNICEF jelszava: A GYERMEKEK MINDENEK ELŐTT!

A világnapon résztvevő civil szervezetek és önkéntesek szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára és védelmezésük szükségességére. Manapság a szegénység, az éhezés és a nélkülözés nemcsak az afrikai országokat vagy a háborús övezetekben élőket érinti, hanem az iparilag fejlett, jó infrastruktúrájú nagyvárosokban, illetve a vidéki kistérségekben is megfigyelhető.

A Gyermekek világnapjának alkalmából világszerte számos rendezvény, vetélkedő és verseny várja a gyermekeket és szüleiket, illetve minden érdeklődőt, akik felelősséget éreznek a világ szomorúbb sorsú gyermekei iránt is.

 

 

gyerekek

 

Egy gyereket SENKI (se szülő, se tanár, se edző, se osztálytárs…)

– nem verhet meg

– nem beszélhet, viselkedhet vele megalázó, lealacsonyító módon

– nem követhet el sérelmére szexuális erőszakot

– nem élhet vissza hatalmi helyzetével

– és MINDENKINEK tiszteletben kell tartani a gyerek jogait, érdekeit és szükségleteit.

 

 

onzes_buntudatig_gyerekek_0

 

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye szerint minden 18 év alatti személy gyermeknek számít, akit speciális védelem illet meg.

 
Európai Gyermekek Szövetsége Egyesület

magyar@gyermekekszovetsege.hu

www.gyermekekszovetsege.hu

www.facebook.com/Gyermekek-Szövetsége

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.