Szankcionálható a segélyhívó telefonszám nem rendeltetésszerű használata

Szankciókat vonhat maga után, ha valaki szándékosan nem rendeltetésszerűen használja a 112-es segélyhívó telefonszámot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az egyik televízió csatorna műsorában.

 

Gál Kristóf elmondta, ilyen esetben szabálysértési eljárást indíthatnak, és akkor is ki lehet deríteni, ki az elkövető, ha SIM-kártya nélkül telefonált.

A 112-es telefonszámra még mindig sok álhívás, azaz beavatkozást nem igénylő eset érkezik. Ezek gyakran rosszindulatúak, esetleg gyerekcsínyek vagy információkérések – mondta.

Több olyan hívás érkezik, amikor a tárcsázó csak nem tudja, hogy a problémájával nem a 112-t kell keresni, mint olyan, amellyel szándékosan zavarják a munkát.

Ez annak ellenére van így, hogy évek óta igyekeznek tudatosítani – például olyan hangfelvételekkel, amelyeken álhívás hallható -, hogy milyen esetekben lehet a 112-t hívni – tette hozzá. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.