Rövidítették a kormányablakok nyitva tartását

(Budaörs, 2019. szeptember 3. – Budaörsi Infó) Egységesül Budapesten és Pest megyében a kormányablakok nyitvatartása, közölte a Kormanyhivatal.hu. Arra már nem tér ki a közlemény, hogy az egységes nyitvatartás azt jelenti, hogy rövidebb időben vehetik igénybe az állampolgárok a kormányhivatalokat ügyeik intézésekor.

 

 

Először június végén módosult az ügyfélfogadási rend Budapesten, akkor a keddi nyitvatartásból egy, a szerdaiból, a csütörtökiből és a péntekiből pedig kettő-kettő órát csíptek le. Ez összesen hét óra rövidítést jelentett.

 

A hétfői közlemény szerint ez lesz az új nyitvatartási rend Budapesten és Pest megyében:

Hétfő: 07:00 – 17:00

Kedd: 08:00 – 16:00

Szerda: 12:00 – 20:00

Csütörtök: 08:00 – 16:00

Péntek: 08:00 – 14:00

 

budaors_varoshaza_okmanyiroda_ugyfelfog_000sk_2012febr27

 

 

Ez azt jelenti, hogy a szerdai nyitvatartásból még visszavettek két órát, tehát immár heti 9 órával csökkent az ügyfelek lehetősége ügyeket intézni. Bár, ha úgy nézzük, hogy sokan délután 4-ig dolgoznak, úgy ehhez még két órát hozzá lehet számolni, ugyanis eddig kedden és csütörtökön 17 óráig voltak nyitva a kormányablakok.

Ráadásul úgy tűnik, hogy még nagyobb a baj, hiszen eddig a módosítás csak Budapestre vonatkozott, mostantól viszont egész Pest megyére.

 

(Forrás: index.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.