Tíz évvel a befejezése után is fokozott rákkockázatot jelent a menopauzális hormonterápia

Több mint tíz évvel a kezelés befejezését követően is fokozott a mellrák kockázata azoknál a nőknél, akik a menopauza tüneteinek enyhítésére alkalmazott hormonterápián esnek át – derült ki egy nagyszabású tanulmányból, amely szerint a kockázat mértéke kétszerese az eddig gondoltnak.

 

Az Oxfordi Egyetem kutatói 58 tanulmány adatait elemezték. A vizsgálatokba bevont több mint 108 ezer nő mindegyikénél kialakult az emlőrák – olvasható a BBC News honlapján.

A tabletta, gél, tapasz és hüvelykrém formájában is elérhető menopauzális hormonterápia (MHT) a hiányzó hormonok pótlásával enyhíti a változókor tüneteit. Különböző hormonokat tartalmazhat: néhányuk csupán ösztrogént, mások progesztint (szintetikus progeszteron) is.

A menopauzális hormonterápia és a mellrák kockázata közötti kapcsolat már régóta ismert. A The Lancet című orvostudományi lapban megjelent mostani tanulmányból azonban az is kiderült, hogy a mellrák fokozott kockázata még több mint egy évtizeddel a kezelés befejezését követően is fennáll.

Az eredmények szerint a terápia bármely életkorban, valamint szinte minden formájában – tabletta, gél és tapasz – alkalmazva növeli az emlődaganat kockázatát. A hüvelyen keresztül alkalmazott ösztrogénterápia ugyanakkor nem növeli a kockázatot, mivel a terápiás hormonok ilyenkor nem érik el a véráramot.

A kutatók szerint az 1990 óta a nyugati országokban diagnosztizált 20 millió mellrákos esetből egymillióért a menopauzális hormonterápia lehet a felelős.

A nyugati országban nagyjából 12 millió ember él a terápia lehetőségével: közülük  csaknem hatmillió Észak-Amerikában, további hatmillió Európában.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.