Az ígéretek szerint szeptember 8-ig megszűnhet a Kamaraerdőn hallható sípoló zaj

(Budaörs, 2019. augusztus 27. – Budaörsi Infó) 2019. augusztus 26-án kamaraerdei lakosok egy csoportja a helyiek képviseletében felkereste Kuczera Lajost, a Catone Kft képviselőjét, hogy személyesen egyeztessenek vele azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne megszüntetni az évek óta hallható ipari zajokat Kamaraerdőn a cég környezetében.

 

 

A találkozó alkalmával két problémát vázoltak fel a lakosok Kuczera Lajosnak: az egyik a több éve hallható monoton zaj, ami miatt nem tudnak pihenni, a másik pedig a sípolás, amit bizonyos időközönként lehet csak hallani.

A kamaraerdei lakosok képviselői elmondták, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek és kártérítést szeretnének benyújtani, amennyiben nem oldódik meg a probléma záros határidőn belül. Az volt a kérésük, hogy napokon belül kapjanak választ arra, hogy mi a sípoló hang forrása, és hogy hogyan lehetne azt megszüntetni.

 

Kuczera Lajos emlékeztette a lakosokat arra, hogy 1968-ban egy hűtőház működött a cég területén, ahol teherautó forgalom is volt. Kiemelte, hogy ez egy iparterület és a Környezetvédelmi Hivatal által 2015-ben meghatározott 40-50 DB határértékeknek a cégük a legutóbbi mérés szerint megfelel.

Azt a pótkocsit pedig a közelmúltban elszállították, ami nagyobb zajt bocsátott ki.

A lakosok megítélése szerint fejlődött már annyit a technika, hogy megoldható legyen a zaj csökkentése.

Véleményük szerint a mérési eredmények nem tükrözik a helyi lakosok véleményét, hiszen minden nap érkezik valamilyen panasz a zajjal kapcsolatban.

 

 

catona2019 (2)kuczera

 

Kuczera Lajos hozzátette, hogy ő úgy tudja, hogy az Önkormányzat naponta végez méréseket. Ennek az eredményeit is megfogják majd vizsgálni. Véleménye szerint a sípoló hang abból adódik, hogy este hűtik a kocsikat, mert 22 óra után már nem rakodnak, hanem korábban felrakják a teherautókra a szállítmányt.

Elmondta azt is, hogy az összes ilyen pótkocsit átvizsgálják, lecserélik, és megkeresik a problémát.

A második lépés pedig az lenne, hogy lecserélik kompresszort is. Ezen felül azt is megvizsgálják, hogy a ventilátorok hangját hogyan lehetne tompítani.

 

 

catone3

 

Megítélése szerint Budaörs Város Önkormányzata is hajlandóságot mutat, hogy részt vegyen a probléma megoldásában, viszont nem tudja, hogy jelenleg náluk hogy áll az ügy.

Véleménye szerint a megoldás felé mennek, ami szerinte az lenne, hogy a cég által kibocsátott zaj 40 DB alá menjen. Úgy gondolja, hogy ez jövő nyárra valósulhatna meg.

A lakók elmondták, hogy ők jövő nyárig nem tudnak várni, hisz immár 10 éve tolódik ennek a problémának a megoldása.

A lakók azt is jelezték, hogy amennyiben megoldható bejönnének a telepre, amikor hallják az erős sípoló hangot, és keressék meg együtt a forrását. Ezt a cég képviselője elutasította, mondván ő sem megy be mások lakásába.

Kuczera Lajos ígéretet tett arra, hogy 2019. augusztus 31-ig felkutatják az erős sípoló hang forrását, és biztosította a lakókat arról, hogy szeptember 8-ig megszüntetik ezt a problémát olasz szakértőkkel együttműködve.

A monoton zaj problémájára pedig az Önkormányzattal együttműködve keresnek megoldást.

 

 

Korábbi cikkek a témával kapcsolatban:

Nem szűnik a zaj Kamaraerdőn – A lakosok azt fontolgatják, hogy feljelentést tesznek és aláírásgyűjtésbe kezdtek

Keresi a megoldást az Önkormányzat és a Catone Kft. a kamaraerdei zajszennyezés ügyében

A nagy zajra panaszkodnak a budaörsi Kamaraerdő egy részén

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.