Szeptember végére, október elejére várható a Temesvári utca felújításának befejezése

(Budaörs, 2019. augusztus 24. – Budaörsi Infó) Megkezdődött Budaörs Város Önkormányzatának beruházásában a Temesvári utca út- és csapadékcsatorna építési beruházása.

 

 

Dr. Tóth Ferenc a körzet képviselője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a  beruházás során zárt csapadékcsatorna és új, teljes pályaszerkezetű, aszfalt burkolatú út épül.

 

 

tothferenc2019

 

“A meglévő gépkocsi bejárók átépülnek, és ahol az utca keresztmetszete engedi, ott parkolásra alkalmas felületek kerülnek kialakításra. Járda is épül.

Sajnos az utca szűk keresztmetszete miatt az útépítésnél és behajtó építéseknél, betonozásnál a folyamatos gépkocsi közlekedés nem biztosítható, de a kivitelező előre egyezteti az akadályoztatást az érintett lakókkal.

A Tavasz utcától az első 200 – 220 méter kompletten elkészül várhatóan szeptember elejére, tekintettel arra, hogy az utca első szakaszán vannak inkább lakóházak.”

 

 

temesvariutca1908 (1)

 

Azt is megtudtuk az interjú során, hogy a lakók a kivitelezőtől részletes menetrendet kaptak a munkálatok lefolyásáról.

Bármilyen probléma felmerülése esetén kérik, hogy keressék a kivitelező képviselőit vagy az Önkormányzat Műszaki Osztályát.

A munkálatok befejezése szeptember végére, október elejére várhatók.

 

 

temesvariutca1908 (2)

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.