Szeptembertől nem köthetnek ki a nagy tengerjárók Velence történelmi központjában

Szeptembertől kitiltják a nagy tengerjáróhajókat Velence történelmi központjából – közölte az olasz kormány.

 

A rendelkezés az ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású hajókra vonatkozik – adta hírül a BBC News.
A döntés az után született, hogy júniusban egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált 275 méteres tengerjáró hajó a Giudecca-csatornában, a balesetben legalább négyen könnyebben megsérültek.

Az ütközés után több ezer velencei tüntetett a szűk csatornákra behajtó tengerjáró hajók ellen, a közlekedési tárca megoldást ígért a problémára.

A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben már kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította.

Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Ez több mint 280 millió euró bevételt jelentett a város számára. MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.