Farkasbarát település lenne Füzér

Vadászati szempontból különleges rendetetésű területté nyilváníttatná Füzér önkormányzata a település csaknem 3500 hektáros határát, az intézkedéssel a farkasok és a hiúzok életterét védenék – közölte az MTI-vel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere csütörtökön.

 

 

Horváth Jenő hozzátette: erről határozatot fogadott el a helyi önkormányzat, de a terület átminősítése a vadászati törvény értelmében szakminisztériumi hatáskör, ezért Nagy István agrárminiszterhez fordulnak. A polgármester lépésüket azzal indokolta, hogy az utóbbi években érezhetően megtelepedtek a nagyragadozók – a farkasok és a hiúzok – Füzér környékén.

Megemlítette: néhány hete például a farkasok alig száz méterre a kertek végétől, egy körbekerített legelőn leterítettek egy másfél mázsás bikaborjút. Mivel ehhez több egyed szükséges, úgy vélik, már nagyobb falka élhet a környéken.

Horváth Jenő hangsúlyozta: az általuk javasolt megoldás segít megvédeni a védett állatok élőhelyét, egyben megkönnyíti a nagyvadak által okozott károk megtérítését is a gazdálkodók számára. A harmadik szempont pedig az, hogy a Füzéri vár, valamint az Országos Kéktúra révén a településre érkező évi mintegy százezer turista számára lehetővé tennék a farkasok, hiúzok vagy akár a medvék életmódjának megismerését és védettségük fontosságát.

Egyebek mellett tanösvényt alakítanának ki vagy interaktív módszerekkel mutatnák be a gyerekeknek, hogyan élnek a nagyragadozók – közölte Horváth Jenő.
A 430 lakosú Füzér környezetének 75 százalékát hegyvidéki erdős terület borítja.  MTI

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.