Új Borháló a Károly király utca 4-ben

(Budaörs, 2019. július 15. – Budaörsi Infó /X/)  Szép nagy vargabetűt írt le Nagy Beatrix, mielőtt megnyitotta borszaküzletét Budaörs központjában. „De ez az üzlet más is lesz, mint a többi, újabb színfolt a város életében, olyan otthonos hely, ahová a találkozni, beszélgetni vágyók éppúgy szívesen térhetnek be, mint a jó borok szerelmesei” – ígéri a Borháló Budaörs üzletvezetője.

 

 

Nagy Bea 2006 óta él Budaörsön családjával, a nagyapjától örökölt telken építettek házat a Kőhegy lábánál. A lányok az 1. Számú Általános Iskolába és az Illyésbe jártak, a nagyobbik orvosi egyetemista, a kisebbik most érettségizett. Férje Kis József ultratriatlonista, a budaörsi sportolók közösségének ismert alakja. Bea 2014 tavaszán mégis Kelenföldön nyitotta meg első Borháló szaküzletét.

 

borhalo (6)

 

„Budaörsön akkor már működött Borháló, épp innen jött az ötlet. Kati lányom cserediákként Németországba készült, és betértünk az üzletbe, hogy vegyünk egy palack bort ajándékba. A bolt családias hangulata azonnal megfogott, éppen az ellentéte volt annak a személytelen munkastílusnak, amivel megelőző »multis« életemben nap mint nap szembesültem. Másnap elmentem a borkóstolójukra, aztán fölvettem a kapcsolatot a franchise-központtal, és a rákövetkező évben megnyitottam saját üzletemet Budapesten.”

 

 

borhalo (5)

 

Az önálló vállalkozás sok munkát és törődést igényelt, de Beának nagyon bejött. Bár egy borkereskedőnek nem kell feltétlenül értenie a borászkodáshoz, szakmai téren is fejlődni akart, ezért 2016-ban elvégezte a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola egyéves borásztanfolyamát. A Borháló Kelenföld a mintegy ötven egységet számláló országos franchise-hálózatban a legeredményesebbek közé tartozik, Bea kétszer nyerte el az Év Franchise-Partnere címet, tagja a Franchise Tanácsnak, számos ötletét, jó gyakorlatát vették át mások is a hálózatban. Kézenfekvő volt, hogy amikor Budaörsön szóba került a Borháló újranyitása, lecsapott a lehetőségre.

 

 

borhalo (1)

 

„Sorra érnek a kellemes meglepetések, mindenhol segítőkész ismerősökre bukkanok, Budaörs igazi közösség! Üzlethelyiséget keresve kitettem egy facebook-posztot: Fábiánffy Zsolték azonnal jelentkeztek, hogy népszerű gyorséttermük, a csaknem harminc éve működő Falatka szomszédságában a Károly király utcában kiadó egy szuper hely.”

 

 

borhalo (4)

 

A kelenföldi Borhálóban komoly törzsvásárlói gárda alakult ki öt év alatt, a feliratkozott hírlevélolvasók száma több mint háromezer, ők első kézből értesülnek az újdonságokról, akciókról. A klasszikus borkóstolók mellett Beáék rendhagyó eseményeket, még irodalmi estet is rendeztek. A vakkóstolók rendkívül népszerűek, az egyetemistákat „beavató kóstolókra” hívják; sokszor dupla eseményt kell tartani délután 6-tól 8-ig, aztán 8-tól kifulladásig. „Amióta kiderült, hogy itthon, Budaörsön nyitok boltot, dőlnek az ötletek. Barátaink kezdeményezésére kisközösségekhez kapcsolódó tematikus kóstolóink is lesznek: Bor & Egészség, Bor & Jazz, Bor & Buborék, Bor & Tánc. Ja és persze Bor & Triatlon” – teszi hozzá nevetve az üzletasszony, utalva férje szenvedélyére.

 

 

borhalo (7)

 

A Károly király utca 4-ben, az Ifiklubbal szemben található tágas üzlet július 4-én, csütörtökön nyit, Bea ezt követően hétfőtől péntekig délelőtt 11-től este 8-ig, szombaton 10-től 6-ig várja a vásárlókat: borban járatosokat éppúgy, mint a jó borok világával ismerkedni kívánókat, sőt azokat is, akik csak beszélgetnének, vagy meginnának egy jó kávét. A boltban a Borháló nagy kiszerelésű és prémium palackos kínálata mellett pezsgők, champagne-ok, konyakok, whiskyk, rumok, pálinkák és kézműves sörök is kaphatók lesznek. Az első két héten a vásárlók ajándékra is számíthatnak. A szaküzlet emellett kutyabarát hely lesz – Bea éppen öt mentett cicát gondoz otthon, így aztán senkit sem lepett meg, hogy a munkatársak esetében is alkalmazási feltétel az állatok szeretete.

 

 

borhalo (8)

 

Az alternatív kiszerelésű, például dobozban, magnumpalackban is forgalmazott minőségi borairól ismert, de a prémiumborok világában is sikeresen terjeszkedő, exkluzív saját tételeket is kínáló Borháló júliusban a balatoni borokat, augusztusban a buborékos italokat állítja fókuszba. Aki az újdonságokról, a márka központi akcióiról, illetve Bea helyi kezdeményezéseiről nem akar lemaradni, érdemes feliratkoznia a bolt hírlevelére, illetve követnie a Borháló Budaörsöt a Facebookon. A Borháló Budaörs korábbi ügyfelei pedig feltétlenül térjenek be az üzletbe, hiszen a Borháló-kártyájukon korábbról megmaradt pontokat az új üzletben július 31-ig árkedvezményre válthatják.

 

 

borhalo (9)

 

 

(Budaörsi Infó/X/)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.