75 éves Rubik Ernő, a magyar zseni

Neki köszönhetjük a világhírű bűvös kockát.

 

 

Hatalmas sikert aratott Magyarországon és külföldön a találmányaival, elgondolásaival. 2014-ben Budapest díszpolgára lett.

A mérnök-feltaláló 1944. július 13-án született Budapesten a repülőgép-tervező Rubik Ernő fiaként.

A találékony szellemet apai ágon öröklő fiú a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett építészmérnökként 1967-ben, majd 1971-ig az Iparművészeti Főiskolán belsőépítészetet tanult. Ezután építész-tervezőként dolgozott, 1970 és 1988 között az Iparművészeti Főiskolán (a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen) tanított.

1974 tavaszán oktatási segédeszközként tervezte meg a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas, mérnöki modellezést segítő szerkezetét.

Egy interjúban annak idején elmondta, hogy amikor a főiskolán tanított, azon gondolkodott hogyan tudná érzékeltetni a 3D-s mozgást a tanítványai számára. A kocka elforgatási mechanizmusához az ötletet végül az adta, hogy megfigyelte a Dunában a kavicsok között áramló vizet.

A szemléltető eszközről később kiderült, hogy játéknak is szórakoztató.

A későbbi Rubik-kocka prototípusának összeállításával a legenda szerint a mérnök az édesanyja lakásán kísérletezett, fa, befőttes gumi és gemkapcsok segítségével.

Ezután fejlesztette tovább. A kockát alkotó elemek alapja polisztirol granulátum lett, a végső formáját pedig fröccsöntő gépben nyerte el. A kocka alapeleme a kereszt nevű elem, erre épülnek a kiskockák, amelyekből összeáll a Rubik-kocka.

A bűvös kockának eleinte nem voltak színei.

Amikor Rubik Ernő kitalálta, hogyan jelöli a kockát alkotó egységeket, az alapszíneket választotta. Ezzel tette láthatóvá és érzékelhetővé a kocka elemeinek elforgatását. Azt is elmondta, hogy neki hetekbe került, mire kirakta a már kész kockát.

1975-ben állt elő Rubik Ernő a bűvös kocka nevű játékkal, amelyre 1976. október 28-án RU-158 ügyszámon, “Térbeli logikai játék” néven kapott szabadalmat.

A kocka a játékosok körében rövid idő alatt elképesztő sikert aratott – írta a Szeretlek Magyarország.hu.

Rubik Ernő 1987-től címzetes egyetemi tanár, 1990-1996 között a Magyar Mérnök Akadémia elnöke, 1996-tól tiszteletbeli elnöke.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1983-ban Állami Díjat kapott, 1995-ben életművéért, innovációs tevékenységéért Gábor Dénes-díjjal, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2008-ban Moholy-Nagy-díjat, 2009-ben Esztergomban díszpolgári címet és Magyar Örökség-díjat kapott, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át.

2010-ben Prima Primissima Díjjal, 2012-ben Hazám díjjal és az Amerikai Magyar Alapítvány George Washington-díjával ismerték el, 2014-ben Budapest díszpolgára lett, és ugyanebben az évben megkapta a legmagasabb hazai állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.