A Budaörsi Egészségügyi Központ beszámolója szerint sikeresen zárták az elmúlt évet

(Budaörs, 2019. június 19. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Egészségügyi Központ tájékoztatása szerint, szakmai és gazdasági értelemben is eredményes volt a 2018-as évük. Sajtóközleményükben leírták, hogy az intézmény az ellátás biztonságos fenntartása mellett a személyi és eszközállomány fejlesztésére is forrásokat biztosított, továbbá megkezdte az épület külső-belső felújítását. Megítélésük szerint a szakrendelő egynapos sebészeti részlege kiváló mutatókkal, teljes kihasználtsággal működik.

 

 

Közzétette éves beszámolóját a Budaörsi Egészségügyi Központot is üzemeltető Jump Consulting Kft.

A cég 2018-as árbevétele 1,574 milliárd forint volt, ezen belül a NEAK 916 millió forintot biztosított a területi ellátási kötelezettségből fakadó járóbeteg-ellátásra és 333 millió forintot az egynapos sebészeti fekvőbeteg-ellátásra.

 

 

budaorsi_egeszsegugyi_kozpont3_2017okt

 

A fennmaradó 325 millió forint a cég magánegészségügyi szolgáltatásaiból származott.

A társaság a budaörsi telephelyen a 2018-as gazdasági évben mintegy 50 millió forintot költött eszközberuházásokra saját forrásból, hitel igénybevétele nélkül, tájékoztatta szerkesztőségünket az Egészségügyi Központ.

“Az orvosi műszerpark diagnosztikai és sebészeti eszközökkel gazdagodott. A szakrendelések zavartalanságának biztosítása mellett július végén megkezdődött a Kossuth Lajos utcai épület renoválása, amiből a mellékhelyiségek korszerűsítése, a gépészeti felújítás és a nyílászárók cseréje már lezajlott, a külső tatarozás és a szakrendelők átépítése pedig jelenleg is folyik. Az esztendő végén az intézmény korszerű, egységes, az adatkezelési szabályoknak megfelelő betegnyilvántartó szoftvert telepített.”

 

 

egeszsegugyi_kozpont_rendelo_jump_00_2018aug

 

Azt is megtudtuk a beszámolóból, hogy a járóbeteg-ellátásban a fogadott betegek száma 2018-ban éves összehasonlításban közel 3 százalékkal, 150 970 főre nőtt, a páciensek nagyjából kétharmada érkezett a rendelő ellátási területéről.

“A szakorvosi óraszámok jó szervezésének köszönhetően NEAK-finanszírozás szempontjából az átlagos havi teljesítmény 109 százalékos volt, vagyis bizonyos hónapokban az intézmény már degresszív finanszírozásban részesült.

Az egynapos sebészeti részlegen 2018-ban 2316 beavatkozás történt kilenc szakmában. Kiugró volt az ortopédia és azon belül az újonnan felvett vállsebészet fejlődése 460 elvégzett műtéttel.

Az egynapos sebészet kihasználtsága teljesítménykorlát (TVK) szempontjából 100 százalékos volt, a további kapacitást a részleg olyan korszerű műtétek ellátására tudta fordítani, amiket a társadalombiztosítás jelenleg nem finanszíroz.”

 

 

egynapos_sebeszet

 

Elmondásuk szerint a személyzeti politikájában az üzemeltetést végző cég a tapasztalt orvosok felhalmozott szakmai tudásának kiaknázása mellett az új és korszerű technológiák meghonosításával, célzott eszközvásárlásokkal a fiatalabb orvosgeneráció bevonására is törekszik. A tudásátadást a Budaörsi Egészségügyi Központ által szervezett szakmai találkozók, konferenciák segítik.

 

orvoskonferencia19 (2)

 

“A havi átlagos orvoslétszám a tevékenység 2016-ban történt átvételéhez képest 40 százalékkal, 138 főre bővült. Az intézményben dolgozó orvosok 15 százaléka rendelkezik tudományos fokozattal, ami klinikai összehasonlításban is kiemelkedő aránynak számít.

A Jump Consulting Kft. 14 hónapos ideiglenes megbízást követően nyílt közbeszerzési pályázaton nyerte el a budaörsi rendelőintézet üzemeltetésének jogát, és 2018. január 1-jével kötött tízéves feladatellátási szerződést a budaörsi önkormányzattal.”

 

egeszsegugyi_kozpont_sorbanallas_jump_01_budaors_2018marc14

 

Az intézmény területi ellátási kötelezettsége a járóbeteg-ellátásban továbbra is Budaörsre és Herceghalomra terjed ki. A 24 órás felnőtt- és gyermekorvosi központi ügyeletet a szakrendelő Budaörs mellett huzamosabb ideje Törökbálint vonatkozásában is ellátja a helyi önkormányzat megbízásából, 2019. január 1-jétől immár éves szerződés keretében. Emellett a Budaörsi Egészségügyi Központ kijelölés alapján tizenkét település gyermekortopédiai centrumaként is üzemel.

 

 

budaorsi_egeszsegugyi_kozpont2_2017okt

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.