Kreml: fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között

Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között – jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arra a The New York Times című amerikai napilapban két napja közölt értesülésére reagálva, amely szerint legkésőbb 2012 óta felélénkült az amerikai szakszolgálatok azon törekvése, hogy vírust juttassanak be az orosz energiarendszerbe.

 

Donald Trumpamerikai elnök a hírt valótlannak minősítette, és egyúttal “virtuális hazaárulással” vádolta meg a lap szerkesztőségét, amely válaszul azt állította, hogy a kormányzat illetékesei a közlés előtt látták a sajtóba kerülő anyagot.

Peszkov emlékeztetett Trump “kategorikus cáfolatára”, de hozzátette: “Feltéve, hogy valamiféle állami szolgálatok foglalkoznak ezzel, nem tájékoztatva erről az államfőt, akkor ez az információ kétségtelenül (…) az Oroszországgal szembeni kiberháborús lépések összes ismérvének elméleti meglétéről tanúskodik”.

A szóvivő emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök több alkalommal is nemzetközi összefogást sürgetett a kiberbűnözés ellen. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy ezekre a javaslatokra amerikai részről sose reagáltak. Peszkov szerint az orosz gazdaság több stratégiai területét érték már külföldről indított kibertámadások, ezek ellen az illetékes szolgálatok felvették a küzdelmet.

Mint mondta, amerikai részről mindeddig nem érkezett arra vonatkozó javaslat, hogy Putyin és Trump külön is megbeszélést folytasson a G20-csoport június végén Oszakában tartandó csúcstalálkozóján. Peszkov ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a két vezető a csúcstalálkozó alkalmával ha nem is ül tárgyalóasztalhoz, de szót vált egymással.

Nem kívánta kommentálni a The Guardian brit lapnak azt a hétfőn publikált értesülését, amely szerint Theresa May távozó brit miniszterelnök Oszakában találkozni kíván Putyinnal és fel akarja “olvasztani” a két ország közötti fagyos viszonyt. Peszkov szerint ezzel kapcsolatban az orosz elnöki hivatalhoz semmilyen konkrét értesítés nem érkezett. Emlékeztetett rá, hogy Putyin brit üzletembereket fogadva arról beszélt, hogy a kapcsolatok jelenlegi “abszurd” helyzete nem használ egyik fél gazdasági érdekeinek sem.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.