ORFK szóvivő: Csepelen folytatják a Hableány szemléjét

A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján.

 

Gál Kristóf elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.

A mentés alatt négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van, de vélelmezhetően az egyik halott a hajó magyar kapitánya, egy másik pedig az egyetlen gyermek utas – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy még négy embert keresnek.

Gál Kristóf közölte azt is, hogy a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.

 

hajobaleset_hableany_kiemelese

 

A szóvivő emlékeztetett, a balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, jelenleg egy gyanúsított van, a szállodahajó ukrán kapitánya.

Gál Kristóf elmondta azt is, hogy hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó – egyéb okok miatt – ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón.

Kérdésre válaszolva hozzátette, a szemle során olyan bizonyítékot szereztek, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.